Hová tűnnek az érzelmek?

Írta: | 2017-11-20
„Imádlak! Örökké szeretni foglak!” – mondja túlcsorduló érzelmektől fűtve az ifjú szerelmes, és igaza is van – feltéve, hogy az „örökké” fogalmát két-három éves időablakban értelmezzük. Aztán az érzelmek úgy elpárolognak, mintha sosem lettek volna. Nem azonnal, hanem szép fokozatosan, lassú halált halva. Megeszik őket a hétköznapok.
Időközben pedig szép fokozatosan átveszik a helyüket az indulatok. Ugyanúgy érzelmek, ugyanúgy kötődést eredményeznek, csak negatív formában. Szerelemből és rajongásból gyűlölet és lenézés lesz, a cél pedig már nem az együttlét, hanem a bosszú. A rengeteg energiát felemésztő bosszú, amelynek számos formája létezik: lehet anyagi ellehetetlenítés, válhat eszközzé a közös gyerek, és olyan is van, aki egy új kapcsolatba rohanással próbál egykori kedvesének odacsapni még egyet. Annak az embernek, akit egykor annyira szeretett. De tényleg szeretett?

Döntéseid kegyetlen tükre

Egy pillanatra nézz most magadba: ha azt kérdezem, hogy egyetlen szóval hogyan tudnád jellemezni a volt párodat, mi a válaszod erre? Nemrég feltettem ezt a kérdést a facebook-on, és rengeteg válasz érkezett (ha érdekel, itt tudod megnézni). Sokakból felszabadultak az indulatok, és a szemét mocsoktól kezdve a pszichopatán át a magyar nyelv legváltozatosabb szidalmai röpködtek. Volt, aki viccesen, volt, aki lesajnálóan, és volt, aki éles indulattal írta le, hogy mit érez. Persze nem mindenki jellemezte negatívan a volt párját, de az emberek többsége igen.
Vajon mit jelent ez? Mit mond ez számunkra, ha picit eltávolodunk az aktuális érzelmeinktől, és a nagyobb képet nézzük? Szerinted mi az üzenete annak, hogy egy ember, aki egykor mindenét odaadta valakinek, most ezt a valakit a világ legalávalóbb élőlényének tartja? Mi változott meg azóta?
Csalódott, persze. Nem egyszer, hanem sokszor – jó eséllyel ezért lett vége a kapcsolatnak. De vajon hogy tud ennyire megváltozni valaki néhány év alatt? Hogy lesz egy kedves, szerethető, figyelmes társból egy idióta seggfej, amilyennek a legtöbben látják a volt párjukat? A válasz nagy valószínűséggel az, hogy sehogy.
Ennyit ugyanis nem változunk mi, emberek. Még úgy sem, hogy egy kapcsolat elején általában a legjobb oldalunkat mutatjuk, és igyekszünk takargatni a negatívumokat. Ez teljesen természetes, ám az apró hazugságaink – vagy nevezhetjük az igazság jótékony torzításának is – néhány hónap alatt többnyire felszínre kerülnek. Ekkor még a legtöbb kapcsolatban nem jelenik meg a lenézés és a gyűlölet.
Telnek a hónapok, aztán az évek, és ahogy a konfliktusok száma nő, egyre több negatív érzés halmozódik fel a két emberben. Ha ezekkel nem tudnak mit kezdeni, és a konfliktuskezelésben sem tudnak hatékony megoldást találni, akkor a kapcsolat meghal. Legalábbis fizikai értelemben, és hogy miért csak úgy, arra nemsokára visszatérek. Előbb azonban keressük meg, hogy pontosan ki vagy mi változott meg ennyire.
Az ember maga nem tud ennyit változni, hiszen a jellemünk viszonylag állandó, és bár képesek vagyunk javítani és rontani is rajta, de annyit azért nem, hogy a képzeletbeli seggfej-skála egyik végéről a másikra ugorjunk néhány év alatt. Az emberről alkotott képpel azonban bőven megtörténhet ez. Vagyis nem a másik ember személye változik, hanem csak az a kép, amit róla alkotunk meg a fejünkben. A rossz, amit látunk benne most, ott volt benne korábban is – ahogy az egykor látott jó is benne van még most is.
A tiszta képet azonban elfedik az érzelmek hullámai. Elfedték akkor is, még a kapcsolat elején, és elfedik most is, amikor a kapcsolat lezárul. De ahogy a tenger mélysége sem változik attól, hogy a felszínén csapkodnak a hullámok, úgy a jellemünk sem változik a nagy egymásra találások vagy nagy csatározások közben. Mindössze jobban felszínre kerülnek a pozitív és negatív tulajdonságaink.
Ami tehát a legnagyobb változás az évek során, az a pozitív érzelmek hatására megalkotott illúziók elvesztése. Ennek a fájdalmas veszteségnek a feldolgozása pedig sokszor a negatív érzelmek illúziójába való meneküléssel történik. Mert így könnyebb. Könnyebb utálni valakit, akit egyébként szeretni is tudnánk, vagy akit szeretni ugyan már nem tudunk, de valamilyen formában kötődünk hozzá. Indulattal könnyebb egy láncot elszakítani, mint békés megértéssel. Látszólag.
Sokszor ugyanis a kapcsolat fizikai megszakítása nem szakítja el a láncot, csak átalakítja azt.

Ha nem vagy jelen

Egy kapcsolat lezárása soha nem az egymáshoz intézett utolsó szavakkal történik. Ez csak a munka első része; a második részt mindenkinek magában kell elvégeznie. Pontosabban nem kell, de aki valóban szabad szeretne lenni, és valóban esélyt szeretne adni egy új, boldogabb kapcsolatnak, annak érdemes megtennie.
Van, aki hajlandó erre, de van olyan ember is – nem is kevés –, aki annak ellenére őrizgeti tovább az érzelmeit, hogy az, aki iránt táplálja őket, már rég más utat választott magának. Már jó ideje szakítottak, de még vágyakozik utána. Vagy gyűlöli őt. Teljesen mindegy. Tényleg. Lehet, hogy meglepően hangzik ez, de tulajdonképpen nem lényeges, hogy negatív vagy pozitív a kötődés, mert mindkettő szenvedéshez vezet.
Az ilyen ember leragadt a múltjában, és ott éli életének jelentős részét. Szenvedve, sajnálkozva, vagy éppen bosszúra vágyakozva. Közben pedig múlnak a napok, a hónapok és az évek, új lehetőségek jönnek, de érintetlenül el is tűnnek. Mert a múltjában élő ember nincs jelen. Nem éli meg a jelen pillanatot – az egyetlen dolgot, amivel ő maga rendelkezik.
Így tűnik el a jelen pillanat boldogsága, és így tűnik el a múltban ragadt ember élete is anélkül, hogy igazán megélte volna azt. Mert legtöbbször nem az teszi tönkre az életünket, ami történt velünk, hanem az, ahogyan reagálunk rá. Áldozatként, másokat okolva, önmagunkat sajnálva.
És ezen még az sem segít, ha közben új kapcsolatba lépünk. A feldolgozatlan múltat teherként cipeljük tovább az utunkon, és könnyen lehet, hogy pontosan ugyanazokat a hibákat követjük el, pontosan ugyanazokban az illúziókban ringatjuk magunkat, és pontosan ugyanolyan szarrá válik az új kapcsolatunk, mint amit már egyszer (vagy kétszer, vagy sokszor) megéltünk. A leckék addig ismétlődnek, amíg nem tanulunk belőlük.

Az egyetlen dolog, ami megmarad

Egy idő után sokan rájönnek, hogy a minta, amit követnek, újra és újra ugyanahhoz az eredményhez vezet. Ahogy arra is, hogy nem a szóban kimondott „örökké” számít – hiszen azt a legtöbbünk már többször, több embertől is hallotta –, hanem a tettek. Nem a pillanatnyi érzelemhullámok, mert azok pont olyan gyorsan elillannak, ahogyan jöttek, és nem is a rajongás vagy a gyűlölet, mert egyik sem ad tiszta képet.
Az érzelmek jönnek és mennek; van azonban valami, ami állandó, és ez a szeretet. Nem a vak rajongás, nem a vak gyűlölet, nem az elfogult önáltatás, és nem is a lenézés, hanem a tiszta szeretet. Végül csak az marad meg, amennyire tisztán szeretted a másik embert – nem a róla alkotott illúziódat, hanem őt magát, a személyét úgy, ahogy van.
Olyan ez, mint amikor hagymát kezdesz pucolni: sorra hántod le a rétegeket, míg végül hozzá nem jutsz a lényeghez. Ezek a rétegek az illúzióid, a magadnak mondott hazugságaid, a másik embertől hallott hazugságok (amiket csak azért hittél el, mert annyira vágytál valamire), az önzésed, amivel a saját képedre próbáltad formálni a párodat, az ő önzése, a buta játszmák, a tévedésed miatti düh, és a neheztelés, amit látszólag a másik ember iránt érzel, valójában azonban önmagad ellensége vagy vele.
Ezek azok a rétegek, amelyek múlandók és fölöslegesek. Ami pedig megmarad, az a tiszta szeretet. Az a szeretet, ami akkor is megvan, ha az utatoknak nem szabad tovább együtt folytatódnia. Akkor is megvan, ha ártottatok egymásnak, mert nem ismertétek fel, hogy egymás tanítói vagytok. És akkor is megvan, ha csak Te ismered ezt fel, mert a másik ember a pozitív vagy negatív illúzióinak hullámai között őrlődik.
Ahogy a hagymapucolás, úgy a hazugságaidtól való megszabadulás is könnyekkel járhat. Tükörbe nézni ugyanis fájdalmas dolog, ezért csak kevesen merik ezt megtenni. Aki viszont megteszi, az képes a múlt terheit értékes tapasztalatokká alakítani, és ez az egyik legnagyobb szívesség, amit egy ember önmagának tehet. Nemcsak azért, mert visszatér a jelen pillanatba, hanem azért is, mert a jövőben nem követi el újra ugyanazokat a hibákat.
Ha idáig eljutsz, akkor rájössz, hogy akit egykor annyira szerettél, az most sem az ellenséged. Nem jó vagy rossz – hiszen ezeket a címkéket csak mi magunk ragasztjuk rá mindenre és mindenkire –, hanem egyszerűen csak adta önmagát, minden jó és rossz tulajdonságával együtt. A jóval örömet szerezett, a rosszal tanított Téged. Ha elmulasztod a leckét, akkor az élet újra feladja neked, de ha tanulsz belőle, akkor a rossznak is volt értelme, és nem is kell újra megismétlődnie.
Amint ezt felismered, képes vagy ténylegesen is lezárni a kapcsolatot, ha ez szükséges. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Nemcsak vele, hanem a saját illúzióiddal is. Mert rájössz, hogy csak annyit veszítettél, amennyit hazudtál magadnak. Visszatérsz a jelenbe. Lehetőséget adsz magadnak, és lehetőséget adsz annak is, akivel újra megpróbálod, ami eddig nem sikerült.
És már csak egyetlen szót szeretnél mondani annak, akit elengedsz: köszönöm. Semmi többet.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

6 gondolat ehhez az íráshoz: “Hová tűnnek az érzelmek?

  1. Éva

    Keves Gábor,igazán érdekes amit irtál. Ha elválnak az útjaik ,akkor hol a szeretet. Lehetséges hogy a barátnője várja ,kibékültek,vagy csak a munkahely változás miatt nem folytatódhat a kapcsolat ? Én pl.szerettem valakit ,még talán most is,de nagyon sokat nőzött, stb. Igazad van anyagilag is el lehet valakit lehetetleniteni. A legnagyobb bün. A szeretetet a cselekedetek tükrözik……Idézet Nem tudom ,megbántani ,meglopni ,el lehetetleniteni ,megcsalni , magamat mert Én is Te vagyok Ez a legmagasabb etnikum ,a legmagasabb fokú Szeretet . És amit ad az ember azt kapja vissza az élettől előbb utóbb,és nem értik a miértet ez az Én Filozófiám Pszihológiám …………

    Reply
  2. zoltán

    Kedves Gábor!

    Ennél világosabb és használhatóbb (pár)kapcsolati útmutatót még nem olvastam.

    Köszönet érte:
    Zoltán

    Reply
  3. Üvegesi gizella

    Annyira örülök , hogy most jött ez az írás. Mérleg jegyű vagyok , aki állítólag döntésképtelen és határozatlan! Ez még jobban megnehezíti a kapcsolat kezelésemet.Ez a levezetés segít nekem . Többször elolvastam,hogy el ne felejtsem , így kell élni, megélni az érzelmi válságot.Köszönöm!! .

    Reply
  4. Kisgyőri Magdolna

    Kedves Gábor!
    Több ezer oldalt olvastam az emberi kapcsolatokról, érzelmeink építő, romboló hatásairól, de néhány mondatban ilyen világosan, egyértelműen, tisztán még nem jutottam felismeréshez, rálátáshoz…
    Hálás köszönet minden sorodért, mert új értelmezést adhat minden tettünknek, szavunknak, megmenthet jóakaratú, de öntudatlan, vagy tévhitekben élő emberi szíveket, lelkeket…
    Felhasználom és kívánom, hogy minden segítséged áldásként térjen vissza Hozzád!
    Magdolna Sopronból

    Reply
  5. Sz

    A facebook statisztika torzít. Én például azért nem válaszoltam rá, mert ha pozitívat írtam volna a volt páromról, azon a jelenlegi párom kiborult volna. A férfiak közül sokan valahogy nem bírják azt, ha a volt, lezárt kapcsolatról összességében pozitívat mondanak a nők. (Tudom, az egó…) Sokan szerintem hasonló okból nem írtak, akik amúgy pozitívat írtak volna.

    Reply
  6. Fürediné Kiefer Edit

    A társas kapcsolat alakulása mindig két ember jó viszonyán múlik, ha őszinték a felek egymáshoz.Nálam nehezen ment egy másik ember kiismerése, mert idealista vagyok.,fiatalon még romantikus is a sok regény olvasása után,amikor nem is a koromnak, vagy komolyságomnak való könyvek voltak a hasznomra.Utólag tudom, hogy hiába készültem fel szakkönyvekből a házasság előtt társas kapcsolatok témájában, az élet egészen váratlanul hoz fel gondokat Abban bíztam, amikor kedvemre való vonzó, szimpatikus társat ismertem meg, hogy amivel ő dicsekszik,hogy ő már ismeri az életet, mert élt házasságban, gyermeke is van, akkor itt probléma nem lehet,mert ő legalább gyakorlatot szerzett ilyen téren.Őszintén elmondta, hogy a volt felesége féltékeny volt rá, de volt is oka rá, mert megtudta, hogy az unokahúgával kikezdett, a többi nőt hajlandó volt megbocsájtani, de a rokon nőt nem.Én ebből a beszámolójából sem gyanakodtam semmire,ezt az esetet természetesnek vettem, hogy a felesége ezért beadta a válópert.Én viszont életemben csak kétszer voltam hiú nő, de mind a kétszer nagy problémám lett belőle.Amikor megismerkedtem ezzel a társsal, egy klubban táncoltam több férfivel is, és a szünetben kinézett magának.Oda jött hozzám, és megkérdezte, hogy a következő tánc az övé lehet-e.,szabad vagyok-e.Innen aztán elkezdődött ettől a társtól egy furcsa megjegyzés, amit én vidéman fogtam fel, ahelyett, hogy komolyan belegondoltam volna, hogy mire is utalt.Azt mondta nekem, hogy maga milyen kikapós hölgy,az a férfi akivel előttem táncolt, az belecsókolt a nyakába, és maga hagyta, mert maga egy hiú nő.Erre én csak somolyogtam, és nagyon mosolyogtam a jelzőn, mert jólesett a másik szerep,hogy még hiú nő is lehetnék, holott tudós nő vagyok, a munkahelyemen kék harisnyásnak hívtak, hogy a nagy tudományos lelkesedésem miatt majd rám szakad az égbolt, mivel havonta 3x megyek színházba,hangversenyre is, képtárba,stb.a hétköznapokat nem ismerem, folyton a művészet után rohangálok.,Drezdában is a képtárt járom,kifárasztom a barátaimat a sok múzeum látogatással,a tudomány minden ága érdekel, szinte különc életet élek, és akkor jön egy idegen ember, aki hiúnak tart,vagyis a nőt látja bennem, és nem a társalkodó embert, akivel nagyon jól el lehet beszélgetni /anyai gének szerepe miatt!/,ez vidámmá tett, és elfogadtam ezt a hiú nő jelzőt, igen imponált nekem, nem mutattam be neki az igazi énemet.Mivel az udvarló társaság centrikus, vidám ember volt, teljesen kiegészített engem, a túl komoly nőt.Egy évig ez a házasság szinte harmonikusan telt, de egyszer csak jött egy levél a volt udvarlótól,azt eldugtam a szekrénybe,de pechemre megtalálta, és kifogásolta, hogy levelezni akarok az ex-szel.Aztán középvezető lettem, ő meg 3x-ros szakmával rendelkező ember volt, nem tetszett neki a szakmai felemelkedésem, és elkezdett féltékenykedni, hogy nagyon sok értelmiségi, magas beosztású férfi van mellettem, biztosan azokkal jól érzem magam, és kérdezte, hogy melyik férfi hódolt be nekem, nem mertem megmondani, hogy az igazgató elvált ember, és igen jól tettem,mert így nem vele kezdte a gyanúsítgatást, hanem a főmérnökkel, mindig az lebegett a szeme előtt,hogy én egy hiú nő vagyok, nekem ha hódolnak, az nyerő szám, az a férfi a valaki, az igazi.Persze én naiv nem gondoltam a régi esetre, csak bizonygattam az ártatlanságomat, de hogyan is lehet azt bebizonyítani, hogy nem kezdett ki velem senki, annál jobban becsül engem már a komoly természetem miatt is.,de akár a szakmai érdemeim miatt is / ebben még benne van a nagy tudás vágyam miatti lelkesedés is, át tudom és akarom is átadni a tudást/, így nem bízott meg bennem, folyton ellenőrzött a munkahelyemen, táskáimat, postámat is ellenőrizte, kezdett kényelmetlenné válni a féltékenysége, jócskán szenvedtem tőle, mert folyton magyarázkodni kellett, nyugtatgatni őt, mert nagy volt a szint különbség, amit ő nehezen élt meg,hogy én furikázok egy szép kocsiban egy sofőrrel, ő meg karbantartóként kerékpározik a lakokhoz, és látja az utcán hogy robog velem a szép kocsi.,abból integetek ki.Mai ésszel, nagy élettapasztalattal már meg tudnám oldani ezt a félreértést, ami kiváltottam a társam féltékenykedését, ezért a megoldatlanság miatt utólag is nagyon szomorú vagyok, ráadásul férjem fiatalon balesetben halt meg, így nem is volt idő a kapcsolatunkat harmóniába javítani., olyan lett az életünk, mint egy félbeszakadt szimfónia., az élet megtörte a közös vonalat megdöbbentemre Néhány év múlva elkezdtem teológiát, ezotériát,természettudományi ismereteket tanulni.,és a tudás által önként vállalt karitatív tevékenységet folytatni, így lett nagy élettapasztalatom sok érdekes ember által., ma tudnám igazán egy hatékony társas kapcsolat kialakulását megalapozni.,de mára már más lett a küldetésem, és ez már a magányhoz kapcsolódik: összpontosítás és belső szabadság,ezt elfogadtam..

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.