Nemcsak az ételek között van olyan, amit nem vesz be a gyomrunk; bizonyos emberi jellemvonások is kiválthatnak hányingert abból, akit egyenességre és őszinteségre neveltek. Mert aki életének minden megpróbáltatása, minden kihívása és negatív hatása ellenére megőrizte a gerincét, az sokszor nem tud mit kezdeni ugyanúgy két lábon járó, ám gerinccel nem rendelkező társaival. Azokkal, akik a szemébe vigyorognak, a háta mögött viszont vicsorognak. A képmutatókkal.
Tudod, mit szeretek abban, ha valaki nyíltan utál engem? A letisztult egyszerűséget, amivel a kapcsolatunk a helyére kerül, és ott is marad: a kukában. Nincs kérdés, nincs találgatás, nincs áskálódás, nincs manipuláció. Őszintén kifejezi az érzéseit, és ha nem vagyunk egymással kompatibilisek, akkor a kapcsolatunk le is zárul békében. Részemről mindenképpen békében, ő pedig ha cipelni kívánja a terhét, akkor cipeli tovább egymaga.
Ezért van az, hogy még a nyíltan gyűlölködőket is jobban tisztelem, mint azokat, akik látszat életet élnek. Pedig ennek a kategóriának is akad szép számmal képviselője.
Belülről rohadó mintapolgárok
Vannak ezek a „jó emberek” mindenfelé – valószínűleg a Te életedben is bőven akadnak –, akik baromira megfelelnek minden társadalmi elvárásnak: gondos szülők vagy erkölcsös fiatalok, rendesen végzik a dolgukat, és igazán nem lehet senkinek sem oka arra, hogy bármiért is megszólja őket. Legalábbis a kép, amit mutatnak magukról, az ilyen.
A valóság azonban ennél összetettebb. Hiába teszik ugyanis a szépet akkor, ha érdekük épp úgy kívánja, mert amint a szélirány változik, már egészen más „értékrendet” képviselnek. Hiába kedvesek veled szemtől szemben, mert amint megfordulsz, már nem tudhatod, hogy mire számíts tőlük. Hiába vallják magukat a társadalom becsületes mintapolgárainak, mert a sumákolás, az áskálódás és a képmutatás mindennapi eszköztáruk elengedhetetlen elemei. És hiába mutatják magukat kifelé boldognak, belül mélyen nagy üresség tátong a lelkükben.
Barátok, akik gondolnak rád, ha épp kellesz nekik, de nagy ívben leszarnak, amikor neked lenne szükséged rájuk. Összeszokott társaságok, amiket semmi más nem tart össze, mint jelentéktelen eseményeknek és mások életének kibeszélése. Párok, akik kifelé példaértékű kapcsolatot mutatnak, miközben csalják egymást, és a másik szemébe hazudnak. Családtagok, akik egymást nyírják pénz, örökség vagy más közös ügy miatt, aztán mosolyogva összeülnek az ünnepi asztal köré, hogy bájosan elcsevegjenek, majd másnap ugyanúgy folytatják az aknamunkát egymás ellen. Munkatársak, akik fals mosollyal üdvözlik egymást nap mint nap, miközben azon ügyködnek, hogyan túrhatnák ki a másikat.
Emberek, akik viselkedésükkel hányingert keltenek – mégsem ezért olyan veszélyesek.
Az idegrendszered lassú halála
Jó érzésű emberként teljesen természetes, ha nem veszi be a gyomrod mások egy-egy gusztustalan megnyilvánulását. De míg látszólag a hányinger és a belőled időnként előtörő bosszúság jelentik a legnagyobb gondot, amit ezek az emberek okoznak számodra, valójában sokkal súlyosabb a kár, amit elszenvedsz – csak azért nem tűnik fel, mert ezt rövidtávon nem érzékeled, később pedig lehet, hogy már nem tudod összekapcsolni szenvedésedet annak valódi okával.
Tudod, mi a legveszélyesebb abban, ha alattomos, képmutató emberek vannak tartósan a környezetedben? Az, hogy megszokod. Ez válik a valóságoddá, és alkalmazkodsz. Abban pedig egész jók vagyunk, mi emberek: idővel alapállapottá tud válni számunkra az, ami újonnan teljesen természetellenes volt. Gondolj csak bele, milyen hamar meg tudod szokni a bűzt, ha tartósan egy WC-ben ücsörögsz, vagy milyen gyorsan reagál a tested a hidegre, a túlhevültségre, a vírusfertőzésre, vagy akár egy egyszerű fáradtságra.
Ugyanígy hozzá lehet szokni egy képmutató élethez is. Boldog nem leszel tőle, viszont beletörődsz, hogy ez van: vívod a saját kis harcaidat, örülsz az apró sikereidnek (ami sokszor csak annyi, hogy épp nem Te vagy a mocskolódás célpontja), és siratod a kudarcaidat. Reménykedsz, amikor jót kapsz (mert ez is előfordulhat néha), aztán visszasüllyedsz, amikor újra Téged dobálnak.
Így válnak a saját moslékukban ücsörgők veszélyesebbé, mint a nyíltan támadó ellenségek. Mert ezek az emberek szép lassan mérgezik meg a lelkedet – és az egész életedet. Egy olyan szubkultúrába rángatnak bele, ahol nem az emberi értékek jelentik az összetartó erőt, hanem a közös ellenség kibeszélése és kicsinálása. Egészen addig, amíg egyszer a közös ellenség szerepét Te kapod meg.
Még hosszú évekkel ezelőtt volt egy nagyjából egy évig tartó időszak az életemben, amikor mindennapos fejfájással küzdöttem. Nem előjött újra és újra, ahogy sokaknak szokott, hanem folyamatosan fennállt, és gyakorlatilag nem volt olyan pillanat, hogy ne éreztem volna. Egy nagyon erős migrénes fejfájással kezdődött – egy intenzív, nyílt támadással (ami persze a saját támadásom volt önmagam ellen), amit nehéz volt ugyan átvészelni, de viszonylag hamar vége lett. Az igazi harc viszont csak ezután kezdődött.
Fennmaradt ugyanis egy már nem olyan erős, de folyamatosan feszítő fájdalom a fejemben, és hiába teltek el napok, hetek, aztán hónapok, a helyzet picit sem lett jobb. Ellenben egy idő után eljutottam arra a pontra, hogy már a folyamatos fejfájás vált a valóságommá, és el sem tudtam képzelni, milyen lehet az élet nélküle.
Kezdtem elveszíteni a hitemet. Kezdtem beletörődni abba, hogy nekem már így kell leélnem az életemet. Folyamatosan feszítő fájdalommal a fejemben, ami hol enyhébb, hol erősebb, de mindig jelen van. Hiába erőlködöm, nem tudok megszabadulni tőle; ellehetetleníti a hatékony munkavégzést, a boldog pillanatok teljes megélését, de még a pihenést és a regenerációt is. Egy újabb fejfájásos nap telik el, majd egy újabb hétnek lesz vége, és már nem tudok haladni az életemben, csak vánszorgok.
Ilyen hatással van az életedre a képmutató emberek közelsége is. Túl nagy kárt nem feltétlenül okoznak egy-egy akciójukkal, de a veszélyük pont abban rejlik, hogy mint egy parazita, folyamatosan szívják a véredet. Körülfolynak Téged a mérgező gondolataikkal, a kicsinyes játszmáikkal, a panaszkodásaikkal, az álszent megnyilvánulásaikkal és az én-központú életszemléletükkel, és mire észbe kapsz, már fürdesz velük a mocsárban.
Nem biztos, hogy átveszed tőlük ezt az értékrendet, mert ha elég erős a személyiséged, és nem hagyod, hogy visszafejlődjön a gerinced, akkor meg tudod őrizni emberi értékeidet. Csak tudod, ettől még a mocsárban vagy Te is. Ettől még nem tudod felhőtlenül élvezni az életedet, és nem tudsz hatékonyan haladni a céljaid felé sem, mert az energiád jelentős része arra megy el, hogy elviseld a környezetedet, és hogy ne húzzanak le magukkal egyre mélyebbre.
Ezért nagyon fontos az, hogy milyen emberek közt éled le az életedet. Mert a virágot is locsolhatod lelkesen, de ha nem jó a talaj, akkor nem fog fejlődni benne. És hosszútávon a túlélése is kérdéses.
A gyökérség gyökerei
Mindezek után teljesen jogosan merülhet fel benned a kérdés, hogy mégis hogyan történik ez? Hogyan válik valaki ilyen kicsinyes, mások életén csámcsogó, kifelé példás jellemet mutató, belül azonban a saját moslékában ücsörgő, torzult személyiségű emberré, aki szemtől szemben teszi neked a szépet, de ha megfordulsz, már Te vagy a célpontja? Magyarul hogyan válhat valaki ekkora gyökérré annak ellenére, hogy látszólag hasonló életet él, mint gerinces társai?
A rövid válasz ennyi: úgy, hogy csak látszólag él hasonló életet. Csak látszólag kapott hasonló értékrendet, és az is csak látszat, hogy minden őt ért negatív hatást jól feldolgozott. Valójában az ilyen emberek súlyos lelki terhet cipelnek. Belül mélyen ők is érzik, hogy mind evolúciós, mind társadalmi szempontból jelentéktelen életet élnek – hacsak nem zárkóztak be annyira, hogy nem találkoztak még egyetlen őszinte, másokon nem csámcsogó, saját céljai felé haladó emberrel sem. Ez azonban a 21. században már nehezen elképzelhető, hiszen a társadalmon belüli hatékony információáramlásnak köszönhetően mindannyiunkat érnek a negatív impulzusok mellett pozitívak is szép számmal. Ha valakiről ezek lepattannak, az már a személyes döntésének az eredménye.
De több oka is van annak, hogy egy legalább minimális intelligenciával rendelkező emberi lény így tesz. Az első és legfontosabb az, hogy ilyenné nevelték őt. Vagy úgy, hogy szülei közvetlenül a képmutató, sunyi jellemvonásokat adták át neki, vagy pedig úgy, hogy a szülők erős megfelelési kényszerben szenvedtek, ezért saját és gyermekük érdekeit háttérbe szorítva egy másoknak tetsző, folyamatosan az aktuális szélirány szerint lavírozó, frusztrált életet éltek – és tudatosan vagy tudat alatt erre kényszerítették gyermeküket is.
Így válik a gyermek maga is egy frusztrált felnőtté, aki mások életén csámcsog, kihasználja a környezetét, és saját értékét úgy próbálja bizonygatni, hogy mindenkit, aki jobb nála valamiben, megpróbál maga alá húzni – ahelyett, hogy ő maga fejlődne és felemelkedne. Kerüli a nyílt konfliktusokat, de amint valakinek már nem az arcát, hanem a hátát látja, áskálódásainak célpontjává teszi.
A másik oka a gerinctelen életvitelnek az, hogy az ilyen embereknek többnyire rendkívül tartalmatlan az élete. Nincsen eléggé fontos céljuk, túlságosan jelentéktelen életet élnek, ezért foglalkoznak másokéval. Nem köti le őket az, hogy önmagukat fejlesztve eljussanak valahová, ezért bárki mást, aki mellettük elhalad, megpróbálnak visszarántani. Az a legnagyobb szórakozásuk, hogy a saját kis moslékukból milyen golyót gyúrjanak, amivel embertársaikat megdobálhatják.
Azonban fontos, hogy megértsd: nem eredendően gonosz ember az ilyen, hanem gyenge. Gyenge, mert gyengévé nevelték, később pedig ő maga nem tudott változtatni ezen. Vagy azért, mert nem volt megfelelő eszköztára hozzá, vagy azért, mert nem akart. És ha nem akar, akkor nem is fog változtatni soha. Pedig ha azt a rengeteg energiát, amit látszat-életének fenntartására szán, önmaga fejlesztésébe fektetné, akkor élhetne ő is minőségi, másokon nem keresztülgyalogoló, saját céljai felé haladó, teljes életet. De ha máshogy dönt, akkor Te ez ellen semmit nem tehetsz.
Ne várd, hogy őszintén bármit is megbeszélhetsz az ilyen emberrel. Egyetértően bólogat majd neked, vagy sértődötten távozik, de elgondolkodni jó eséllyel nem fog. Vannak persze kivételek. Nem sokan, de vannak. Előfordul, hogy valaki, aki korábban gerinctelen életformában működött, egy súlyos tragédia vagy egy hosszú önfejlesztési folyamat eredményeként hajlandó tükörbe nézni, de az emberek jelentős része ezt élete végéig nem teszi meg. Mindenkinek érdemes megadnod rá az esélyt, azonban ha nincsen jele a változásnak, akkor jó eséllyel teljesen fölösleges várnod rá. Jobban teszed, ha továbblépsz.
Embernek maradni
Ha lehúzó, mások életén csámcsogó, irigy, áskálódó emberek vesznek körül – vagy akár csak egy ilyen is van a közvetlen családi, baráti vagy munkahelyi környezetedben –, akkor szép feladatot kaptál az élettől. Mert nem kell, hogy tragédia legyen ez számodra; lehet egyszerűen egy megoldandó feladat is. A megoldás pedig általában az, hogy a saját lelki békéd érdekében elengeded az ilyen embert. Nem számít, milyen közel áll hozzád, mert ha úgy dönt, hogy a mocsárban dagonyázik tovább, akkor csak úgy lehetnél jó fej a szemében, ha Te is bent ragadnál vele. Ennek viszont pontosan tudod, hogy mi az ára…
Ha mégis ilyen környezetben vagy kénytelen élni átmenetileg, akkor próbáld kialakítani benne a saját mikrokörnyezetedet, ahová nem engeded be a pusztítást, amit a körülötted lévők okoznak. Olyan ez, mint amikor víz és pokróc nélkül nézed az erdőtüzet: eloltani nem tudod, ezért a legtöbb, amit tehetsz, az az, hogy nem táplálod. Ha már ott vagy, akkor legalább ne égesd meg magad.
Amikor újabb gerinctelen megnyilvánulást tapasztalsz, próbálj kimaradni belőle: válts témát, hagyd el a helyszínt, vagy ha ezt nem tudod épp megtenni, akkor kösd le az agyadat valami egészen más dologgal. Idézd fel a kedvenc versedet, gondolkozz a céljaidon, vagy keresd meg, hogy mit tudsz tanulni gerinctelen embertársadtól.
Mert tanulni mindenkitől lehet. Van, akitől azt, hogy mit ne tegyél, vagy éppen azt, hogy hogyan tudsz megfelelően reagálni, amikor épp rád önti a saját szemetét. Hosszútávon azonban jobb, ha nem ragadsz bele egy ilyen környezetbe. Annál sokkal értékesebb és rövidebb az életed, mintsem hogy fölösleges szardobálásra pazarold el. Vannak céljaid, vannak álmaid, vannak vágyaid, és van egy saját elképzelésed arról, hogy mit szeretnél kihozni abból a rövid időből, amit itt töltesz. Hozd ki belőle a legtöbbet.
És ne feledd: ami annak látszik, ami, az nagyon gyakran az is, ami. Úgyhogy ha már mások hazudnak neked, legalább Te ne hazudj Önmagadnak.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Akkor minek pazarlod az idődet még vélemény írásra is? 😀
No igen,whks, arc nélkül véleményt alkotó, csak 10 mondatig tud koncentrálni, utána, már elkalandozik,, 😀
Nagyon jól leírtad az összes többi embert.Ez alól természetesen csak az ezt olvasó személyek a kivételek.Ezért kabalából ki is raktam az alapképernyőmre,hogy olvasgathassam.
Úgy érzem, ez a cikk éppen hogy a szerzőről szól… dühös, frusztrált, áskálódó, rossz indulatokat és kellemetlen érzéseket keltő cikk. Dagonyázás, ahogy fogalmaz többször is. Köszönöm, de nem…
Kedves Gábor! Remek írás, tűpontos megfogalmazás. Köszönöm! 🙂
Kedves Theodora és kedves Gábor!
Mindenben van igazság, van az a személyiségzavar, amit Gábor írása oly szemléletesen bemutat (narcisztikus) , valamint van a pszichopátiának olyan súlyos fajtája, amiről Theodora tesz említést, miszerint vannak születetten romlott lelkű emberek. Ha a személyiséget, mint számegyenest képzeljük el, a negatív irányban helyezkednek el azok a külsejüket tekintve embernek látszó, de belsejük illetve lelki hiányosságait tekintve inkább ördöginek mondható egyedek, akik lelkiismeret és empátia hiányában bármire képesek. Végtelen az egyenesnek ez az oldala is épp úgy, mint a másik, pozitív oldala, ahol a neurotikus, érzelemalapon működő személyek foglalnak helyet. Különbözőek vagyunk, de ezen az egyenesen helyezkedünk el mindannyian. Hogy melyik részén azt erkölcsi normáink illetve azok hiánya határozza meg.
25 évet éltem egy energiavámpírral, mert magamból indultam ki, nem értettem a motivációját, naívan hittem a jóságában. Egy reggel felébredtem a rémálomból. Fizikailag és lelkileg is olyan fáradtnak éreztem magam, hogy feladtam a küzdelmet. Vagy is csak úgy gondoltam, mert az igazi harc csak akkor kezdődött és hatalmas tétje volt, ÉN saját magam és az Életem. Önkéntelenül is védeni kezdtem magam, nem mentem bele a játszmáiba. Pár hónap múlva elköltözött, hogy megbüntessen. Többet nem adtam a lelkemből, eddig is már túl sokat lopott el belőle.
Minél többet tudunk a veszélyes személyiségekről, annál könnyebben felismerjük őket és nem adunk teret a hatalmaskodásuknak. Kívánom minden szenvedőnek, hogy legyen ereje harcolni a boldogabb életért.
Szeretem olvasni az ilyen és ehhez hasonló írásokat, sok ismeretet közvetít és bátorít.
Sikeres határállítást kívánok, ha a no contact nem lehetséges!
Üdv: Jázmin
Kedves Gábor ez már nálam is megtörtént az exem ilyen mindnt a nyakamba varr hibás én vagyok ő nem egyáltalán ő nem is csinált semmit mivel egy nagyon jo ember igaZZ? na igen DFee én már többször irtam emilt de még választ nem kaptam jo lenne ha tudnánk beszélni Kérhetem? Köszönöm szépen Pap Katalin
Pont rólad szól a cikk…, frusztráltságod és a nem megfelelő életed miatt, nem tudsz örülni mások sikereinek. Az írás tökéletes, veled van a probléma. 🙂
Kedves Gábor!
Mindenek előtt annyit, hogy én szeretem az írásaidat!
Ebben a mostaniban csak azzal kell vitatkoznom, hogy sajnos igenis vannak születetten romlott lelkű emberek, ellentétben a Te állításoddal, meg szerint ez nem létezik!
Sok hasonló karaktert ismertem már meg, de igazán romlott lelkű embert idáig kettőt “találtam”! Hihetetlen, hogy mennyi embert tudnak elrontani környezetükben!
Szeretnék egy tezervátumot, ahová vagy ők, vagy én – mi költöztünk, s akkor nem kell ezekkel a lényekkel direkt együtt élnem! Ezeken nem lehet segíteni, csak viselni őket! Szomorú!!!!
Üdvözlettel, Én!
Köszönöm! Ez a jelenlegi helyzetemben annyira telibe talált,hogy elképesztő!!!! Megerősítettél abban,amit magam is így gondolok,ebből a posványból menni kell!!!! Köszönöm még egyszer rengeteget segítettél!!!!!
Kain es Abel esete, aki jobb nallam eltaposom ( O szevetsegbol idezet.)
Befigyelt a tükör effektust hm? Kellemetlen 😉
Kedves Gábor,
Olvasva az írásod megelevenedett bennem az előző munkahelyem,majd más-más bekezdéshez érve egyéb tapasztalatok az életemből. Zseniális az,ahogyan ezt csinálod! 🙂 Újra megerősödött bennem,hogy jó döntés volt az előző cégemtől eljönni. Azzal együtt,hogy szerettem a céget,az embereket,a munkámat…Viszont tényleg elég “pár” rohadt alma a kosárban,hogy mindenkit megrohasszon…Tudtam,hogy amikor elhatárolódtam az ilyen emberektől,akkor kizártam magam egy bizonyos körből. Önmagában ez nem zavar,de ez a közeg nem áll meg ennél a pontnál..ha úgy látja,hogy nem okozott benned elég kárt,és te ki akarod magad vonni alóluk…nos, ekkor jön el az az állapot,hogy mindent és mindenkit bevetnek,hogy még szarabbul érezd magad… Igazság szerint elértem arra a “szintre”, hogy én akarom megválasztani azt,hogy a munkám során kivel találkozom és mennyi időt töltök vele. Ha azt érzem,hogy rossz hatással van rám,akkor azonnal továbblépek. És nem a fejlődési folyamatomat akarom gátolni 😀 Sokáig ez is dilemma volt bennem. Ma már tudom,hogy senkit nem lehet megváltoztatni még a helyes példával sem. Ugyanis előbb-utóbb bedarál ez a fajta közeg. Hosszú időbe került,amíg eljutottam ide…Köszönöm az írásaidat nagyon hasznosak! További szép napot,üdv Ági
Hát ez hihetetlen. Ilyen fantasztikusan leírni azt, amiben most élek. Szerencsére időben észbe kaptam, amiért minden nap hálát adok az égnek, és azért is, hogy elég erős tudok lenni, hogy ne váljak én is ilyenné.
Köszönöm, nagyon jó volt ezt olvasni.
egy rövid utóirat : azért lesz ám akarata ellenére, előbb-utóbb hányingere az ilyen embernek,mert SAVANYÚ-vá válik. Gábor 2017.06.19-i írására hivatkozom,amihez hozzászólásomban írtam,hogy tudomásom szerint a magyar kódolt nyelv.
a SAV-anyú szóban benne rejlik a sav szó, s mi történik, ha túl “savasak” vagyunk???
pl. néhány kódolt szó : gyűl-ölet,gyűl-öllek stb. 🙁
de van pozitív kódolt szó is 🙂 ez a jó hír ! pl. ölel ——el az öléssel 🙂 bújj hozzám bátran ! ,mert szeretlek.
baráti öleléssel :Andi Nagyi
Kedves Nagy Miklósné Éva! kapcsolódnék gondolatébresztő hozzászólásodhoz,szintén élettapasztalat :),40 év munka után 🙂
Van ám olyan is ,ahogy mondani szokták :”a fagyi visszanyal “.
idézetek a fenti írásból :
“Hogyan válik valaki ilyen kicsinyes, mások életén csámcsogó, kifelé példás jellemet mutató, belül azonban a saját moslékában ücsörgő, torzult személyiségű emberré, aki szemtől szemben teszi neked a szépet, de ha megfordulsz, már Te vagy a célpontja? Magyarul hogyan válhat valaki ekkora gyökérré annak ellenére, hogy látszólag hasonló életet él, mint gerinces társai? ”
továbbá :
“Így válik a gyermek maga is egy frusztrált felnőtté, aki mások életén csámcsog, kihasználja a környezetét, és saját értékét úgy próbálja bizonygatni, hogy mindenkit, aki jobb nála valamiben, megpróbál maga alá húzni – ahelyett, hogy ő maga fejlődne és felemelkedne. ”
Az ilyen embernek is előbb-utóbb hányingere lesz ám SAJÁT MAGÁTÓL,csak sajnos titkolni akarja 🙁
Az ő esetében a pozitív impulzusokat megemészteni, feldolgozni már nem képes és nem is akarja! A megértés és feldolgozás ,vagyis a tanulság helyett más,talán könnyebbnek tűnő utat választ,mert időközben ráébred :neki ez nem kell. Akkor aztán irány a mosdó ! nincs titok többé 🙂
Ha felfordul a gyomrunk,akkor rádöbbenhetünk,hogy milyen helytelen döntést hoztunk.Legyen pozitív akár negatív szemléletű emberről szó .
Ezért ” használom fel” Gábor szavait : “És ne feledd: ami annak látszik, ami, az nagyon gyakran az is, ami.” Nagyon nagyon köszönöm. üdvözlettel Andi Nagyi
Köszönöm ezt az írást, mely egy élethelyzetet tár fel. Igen nagyon sok energia vámpír van mostanában. Az aki a csápjaival ki tudja szúrni minél előbb, az hamarabb menekül meg. Tapasztalatból írom. Van egy jó megérzésem hála a mindenhatónak ez velem született, nem kellett fejleszteni. Ha ismeretlennel találkozom elég pár mondat, s megérzem, s megmondok ki áll velem szemben. Nagyon kevés barátom van, talán ezért. De aki a barátom az Tuti barát. Nem mondom azt, hogy nem kaptam sok jobb horgost az élettől. Sőt nagyon is sokat, mert már nyugdíjas vagyok. 40 év munka után. Ez már élettapasztalat. De mindíg sikerült elkerülni, vagyis nem folytatni a kapcsolatot azzal, aki lehúzott volna a mocsárba. De ennek ellenére van egy nagyon nehezen megoldandó problémám. Családtag. Ezen keményen kell dolgoznom. Hosszú, szövevényes, és hányingert keltő. Ennyit róla.
Szia Gábor!Először is,örülök,h Rád találtam!Tisztellek azért,ahogyan végigcsináltad és csinálod a mai napig!Nagyon hitelesek az írásaid…ez a cikk is pont aktuális számomra!Hetek óta(bár lehet hónapok óta) pontosan azzal a fejfájás tipussal küzdök,amit említesz…és elgondolkodtatott a cikked ezzel kapcsolatban!Tanácsot szeretnék kérni..Te hogyan segítettél magadon,h megszűnjön?Köszönöm..és hajrá!!Üdvözlettel:Gita
Kedves Roberta!
Épp az addig befektetett energia adott erőt, hogy kikerülj. Nincs mit sajnálni, semmi nincs hiába😉 csupán időbe telik, míg megértjük, hogy -kivétel nélkül-
minden értünk van, a fejlődésünket szolgálja.
Üdv😊
Ez az írás nagyon helyzetbe vágó, és sok erőt és segítséget adott annak a környezetnek az elviseléséhez és nem vele való azonosuláshoz, amiben évek óta kénytelen vagyok élni, és egy ideig a helyzet nem is fog változni. De legalább magamban már van erőm és “kompetenciám” megváltoztatni a rám gyakorolt hatását és figyelmen kívül hagyni az értéktelen helyzeteket és embereket. 🙂
Köszönet!
Köszönöm szépen ezt az írást is! Ebből is sokat lehet tanulni, mint az összes többi írásodból is! <3
Az első komment tökéletesen ideillik a lesajnáló hangneme miatt. 😀 Szerintem jó az írás, aki még nem találta ilyen helyzetben magát, valószínűleg nem érzi, miről van szó. Ha még egy sallangot hozzátehetnék: én akkor, amikor felismertem a helyzetet, örültem, hogy nem nyakig, csak könyékig lettem szaros, amikor valakinek segítő kezet nyújtottam. (Kérte.) Az egész játszma nem az előrehaladásról, hanem a visszahúzásról szólt. Sikerült kimenekülnöm és sajnáltam az addig befektetett energiát.
Kedves Gábor ! Teljes mértékben egyetértek a meglátásaiddal, Whks-t pedig sajnálom, mert egyetlen építő gondolata nincsen. Úgy tűnik, mintha ő is a másokat lehúzó tipusú emberfajta volna a jelenlegi irányulságát tekintve. Sajnálom őt, mert nyilvánvaló, hogy kevés öröm érheti őt az életében, lehetséges, hogy még nem nyílt ki az örömlátó szeme.
Talán nem lehet véletlen, hogy Magyarország ilyen szellemi-lelki, erkölcsi és ebből adódóan fizikai állapotában ott tart, ahol. Nem lehet véletlen, hogy rengeteg fizikai testében beteg ember van, tömegeket érintő krónikus , vagy gyógyíthatatlan betegségek “aratnak”.
Változni mindig nehéz, de ez az egytlen kivezető út, hogy jobb emberekké váljunk. Ezért születtünk. Mások gondolkodásmódját megváltoztatni nem lehet. Rövid távon semmiképpen. Mindig saját magunkon kell elkezdeni!
Köszönöm a munkálkodásodat !
Kedves Whks,
köszönöm a véleményedet. Ha nem ugráltál volna át részeket, hanem elolvastad volna az írásomat, akkor még az általad említett kompetenciát is megszerezhetted volna ahhoz, hogy véleményt formálj.
Legyen szép napod! 🙂
Gábor
Borzasztoan unalmassa teszi a cikket a sok sallang benne, amitol atugraltam reszeket es a vegere jutva ugy erzem egy ures semmit mondo iras, lenyegeben panaszkodas, az iro keves kompetenciajarol ordit a dolog. Szimplan ido lopasra es negativitas erositesere jo ez az iras ugyvelem…