Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy egy olyan személyes válság, mint a stroke bekövetkezésekor saját felelősségünk az, hogy az áldozat szerepét választjuk-e. Sajnos a legtöbb ember, amikor padlóra kerül, kevésbé szívesen foglalkozik másokkal és azzal, hogy milyen hatással van rájuk. Ha valami nem jól alakul, bekapcsolnak természetes önvédő mechanizmusaink, mint a tagadás, az elfojtás, a probléma áthárítása másra, a magyarázkodás, az agresszió és számos további reakció. Az emberi elme határtalan kreativitással képes kifogásokat találni, miért ne csináljunk semmit, amivel javítanánk önmagunkon és az életünkön. “Lehetetlen”, “másoknak sem sikerült”, “túl nehéz”, “nincs kedvem, nem is olyan fontos ez nekem”. Rengetegszer hangzanak el ezek és ehhez hasonló szavak, melyekkel igyekszünk igazolni azt, amit az agyunkban tényként könyveltünk el.
Felépülni egy stroke-ból, egy súlyos balesetből, vagy egy lelki válságból nehéz. Sokan beletörődnek, hogy lehetetlen. Sajnos sok ilyen emberrel találkoztam. Gyűjtik a külső megerősítéseket, amik alátámasztják új hitüket, míg végül az agyuk teljes mértékben befogadja azt. De időnként vissza-visszatér a gondolat, hogy talán lehetne több… Egy idő után pedig már csak az, hogy talán lehetett volna több… Az érzés újra és újra felbukkan és belülről marja az embert. Viszont az idő közben lejárt.
De mi van akkor, ha belevágunk és mégsem sikerül? Sokszor az a kifogás, hogy ha nem sikerül elérni a kitűzött célodat, elvesztegetted az idődet és olyan dologba fektettél rengeteg energiát, amit nem értél el. Ezért inkább nem változtatsz, mondván jobb a biztos átlagosság, mint a bizonytalan kiválóság. De attól válsz-e kiválóvá, ha eléred a célod? Az ókori kínai filozófus és tanító, Lao-ce így fogalmazott: „A jó utazónak nincsenek kész tervei és nem is szándékozik megérkezni.” A célokért való küzdésben nem magának a célnak az elérése az igazán fontos. Az csak egy visszajelzés magunknak, egy a külvilág és önmagunk számára is jól látható objektív eredmény. De az igazán fontos az, amit általában nehezebb észrevenni, és ez az, amivé válunk a cél felé vezető úton. Az út célja az utazás maga.
Ezért fölösleges azon aggódni, hogy elérjük-e a kitűzött célt és azon is, hogy ez mennyi ideig tart. Egy új képesség vagy idegen nyelv megtanulása, egy saját ház felépítése, egy új vállalkozás beindítása, vagy egy stroke utáni felépülés mind sok időt vesz igénybe. De miért izgulsz az idő miatt? Az idő mindenképpen eltelik. Hogy hogyan, az viszont a te döntésed. Tíz év múlva nem azt fogod igazán bánni, amit megtettél, hanem azt, amit nem tettél meg, pedig megtehetted volna.
A stroke utáni felépülés során nem az volt a célom, hogy visszaszerezzem a korábbi életemet és képességeimet. Nem akartam ilyen korlátok közé szorítani magamat. Tudtam, hogy mélyebbre kerültem, de azt is, hogy magasabbra juthatok. A stroke egy lehetőség volt, hogy visszatérjek az alapokhoz és onnan építkezzek újra, már jóval tapasztaltabb kőművesként.
És hogy mi köze a stroke-nak, vagy bármilyen más személyes válságnak a kecskékhez? Ha a famászás sportág ideális versenyzőire gondolunk, nem egy szarvakkal felvértezett, hosszú lábai miatt magas tömegközépponttal rendelkező páros ujjú patás lesz a toplista első helyén. De még a másodikon sem. Az alábbi videó segít egy picit újragondolni a „tényekről” és a lehetőségekről alkotott képünket.
Ezek a kecskék Marokkó félsivatagos területén élnek. A talajon olyan kevés táplálékhoz jutnak, hogy megtanultak felmászni az argán fákra (Argania Spinosa), melyek levelei és gyümölcsei kitűnő táplálékot jelentenek számukra. Velük nem közölte senki, hogy a kecskék nem tudnak fára mászni, ezért felmásztak. Éhesek voltak, cselekedtek.
Az egyik fontos dolog, amire a harcművészet és a sport megtanított az az, hogy amennyit beleteszel, annyit tudsz kivenni belőle. Ilyen egyszerű a képlet. Ha már egy kis lépést tettél, egy kis energiát befektettél, egy apró dolgot megcsináltál, ami közelebb visz a célodhoz, többé váltál tegnapi önmagadnál. És többet tettél, mint az emberek jelentős része.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
pótoltam a hiányosságot, köszi 🙂 Örülök, ha másokhoz is eljut, amit Te is meg én is írunk. Kis lépésekkel előre…:)
lájk gomb hol van?