Az ego diadala

Írta: | 2015-09-21
Szerencsés helyzetben vagy, ugye tudod? És én is. Olyan helyen élünk, ahol az éhezést csak hírből ismerjük, bármikor rendelkezésünkre áll ivóvíz, alapvető létszükségleteink terén soha nem szenvedünk hiányt, számos információs csatornán értesülhetünk közvetlen és tágabb környezetünk minden fontos eseményéről, a legújabb technológiai vívmányok pillanatokon belül szolgálatunkba állnak, alapvető döntési szabadságunk van arról, hogy kivel és mivel töltjük a napjainkat, vagy éppen milyen ruhát veszünk fel.
Olyan helyen élünk, ahol nincsen háború, nem kell rettegnünk, amikor kilépünk a saját házunkból, nem kell a függöny mögül kémlelve szorongva várnunk, hogy mikor törik ránk az ajtót, nem fekszenek halottak az utcán, nem végeznek ki tömegével ártatlan embereket, nem fenyegeti semmi közvetlenül nap mint nap az életünket. Ha átmegyünk a szomszéd településre, nem kell attól tartanunk, hogy egy taposóakna csonkítja meg a testünket, nem lőnek ránk tankkal, ha kenyérért megyünk a boltba, nem ejtenek túszul és fejeznek le „intő példaként”, nem kínoznak meg egy börtönben vagy fogolytáborban csak azért, mert rosszkor voltunk rossz helyen.
Szerencsés helyzetben vagyunk. De nem mindenkinek adatott ez meg. És amikor a világ más tájairól kapott hírekben kegyetlenséggel, igazságtalansággal, értelmetlen pusztítással, gyűlöletre épülő szavakkal és cselekedetekkel találkozunk, akkor óhatatlanul is ökölbe szorul a kezünk. „Nem! Ezt nem lehet eltűrni! El kellene törölni a Föld színéről azokat az undorító embereket, akik ilyet képesek tenni másokkal!” Ehhez hasonló gondolatok kavarognak a fejünkben, miközben tehetetlenül nézzük a mások által végzett pusztítást.
És bizonyos szempontból éppen ezért vagyunk szerencsések. Nem is igazán azért, mert olyan helyen élünk, ahol nem kell elszenvednünk a rombolás ilyen szélsőséges formáit, hanem sokkal inkább azért, mert olyan körülmények között élünk, hogy mi ezt nem tesszük másokkal. Mert tehetnénk. És szépen hangzik, hogy mi ilyet soha nem tennénk, csak ez nem igaz.
kerites
Elítéljük az esztelen emberölést, a népirtást, a vallási fanatikusokat, a szabadságjogok korlátozását, a mások területére való törvénytelen betolakodást, a gyűlöletből elkövetett bűntetteket. Mélységesen felháborodunk, amikor ilyenekről hallunk, és indulatosan hangot is adunk a véleményünknek. Ez így rendben is van – legalábbis látszólag. Egészen addig van rendben, amíg tehetetlennek érezzük magunkat a minket érő negatív hatásokkal szemben. Mert amint ez a helyzet megváltozik, és megnyílik számunkra a cselekvés lehetősége, onnantól kezdve mi magunk is veszélyessé válunk – önmagunkra és a környezetünkre nézve egyaránt.
Elítéljük a fanatikus terroristákat, miközben mi is egyre jobban hagyjuk fanatizálni magunkat. A félelemből megszületik a gyűlölet, a gyűlölettől pedig már csak egyetlen lépés a pusztítás. Csak egy eszköz kell a kezünkbe, hogy ne érezzük tehetetlennek magunkat. És ez az eszköz nem feltétlenül egy fegyver vagy egy tárgy; lehet akár csak egy bátorító szó is, ami megerősítést ad annak, aki éppen a pusztítást végzi – de sokszor elég mindössze egy néma bólintás vagy egy közömbösen elfordított fej is.
Talán tiltakozva rázod most a fejedet. Ennyire nem gáz a helyzet, gondolod, pedig a valóság az, hogy a legtöbben közülünk tele vannak elfojtott indulatokkal. Vegyük csak példának a híres Milgram-kísérletet, melyben az emberek engedelmességre való hajlamát vizsgálták. Az önkéntes résztvevőknek azt állították, hogy a kísérlet során a büntetés tanulásra való hatását fogják vizsgálni, és egy tanuló elektrosokk formájában kapja majd a büntetést. Ha hibázik, áramütést kap, ha újra hibázik, még erősebbet kap, amit a „tanár” (vagyis a kísérletre önként jelentkező személy) kapcsolhat be a kísérletvezető utasításai szerint. A tanuló valójában egy színész volt, aki az áramütést csak eljátszotta – és ez az egyetlen oka annak, hogy a kísérletnek nem voltak halottjai. Ugyanis az elmúlt évtizedek során számos országban többször is elvégzett kísérletben helytől és időtől függetlenül az az eredmény született, hogy az emberek nagyjából 65%-a halálos áramütést is hajlandó lett volna adni a „tanulónak”.
Egy másik ismert példa Philip Zimbardo standfordi börtönkísérlete, melyben szintén önkéntes egyetemisták kaptak börtönőr vagy rab szerepet. A kísérletet nem tudták befejezni, mert szerepükkel azonosulva az őrök egyharmada olyan brutálissá vált, hogy félő volt, emberáldozattal járna a folytatás. Mindkét kísérletet véletlenszerűen kiválasztott, kulturált közegben élő emberekkel végezték. Olyanokkal, mint amilyenek Te és én is vagyunk.
De nem kell messzire menni példákért. Sőt, még csak a múltba sem kell néznünk, mert jelenleg is olyan országban élünk, ahol a gyűlöletkeltést úgy lehet politikai célkora használni, hogy ezt az emberek jelentős része észre sem veszi. És míg sokan elhiszik, hogy hazánkat az otthonukból az életükért futó menekültektől kell Hunyadi János módjára fegyverrel megvédeni, addig a valódi veszélyek észrevétlenül növekednek a háttérben. Az, hogy a futballhuligánok fegyveres erővé szerveződve kínálnak honvédelmi segítséget a kormánynak, akár vicces is lehetne, ha az ilyen emberek mentalitását ismerve nem tudnánk, hogy valóban meg is tennének, ha erre engedélyt kapnak. Vagy megteszik anélkül is. Az, hogy honfitársaink autókat gyújtanak fel, közterületeket vernek szét, épületek ablakait (vagy éppen más emberek fejét) törik be kövekkel, nagyon jól mutatja, hogy a fanatizálódás nem földrajzi elhelyezkedés, vallási beállítottság vagy faji hovatartozás függvénye, hanem a nevelés és a környezet együttes hatásaként alakul ki.
És kicsiben is ez megy. Egy mesterségesen gerjesztett válsághelyzet – mint például most a menekültkérdés – rendkívül erős indulatokat képes gerjeszteni még egyébként békés emberekben is, barátságok szakadnak meg, családokon belüli viták fajulnak agresszív veszekedéssé, és aki kiáll mások védelméért, az maga is céltáblává válik. Nem egy ismerősömet fenyegették már meg azért, mert más emberek segítéséért dolgozott, és ide is betértek már olyanok, akik soha nem olvasták más írásomat, nem is ismernek, fogalmuk sincs arról, amit átéltem vagy amit most csinálok, mégis bátran ítélkeznek fölöttem, és gyűlölködő vagy gúnyos hangvétellel adják tudtomra, hogy szar ember vagyok.
Ami rám vonatkozik, azon jót mosolygok, mert szeretem megfigyelni, ahogy a lelki beteg emberek saját elkeseredettségüket próbálják kivetíteni rám, várva, hogy én ezt majd átveszem tőlük. Ami viszont ennél sokkal komolyabb dolog, az az, hogy időzített bombák járkálnak körülöttünk. És nem is csak néhány, hanem rengeteg. Csak be kell egy picit gyújtani, és robban. Van, akinek elég egyetlen szó, másokban szép lassan érlelődik az agresszió, megint mások nem is tudják önmagukról, hogy robbanni képesek.
idozitett_bomba
Vajon hol van a határ? Mikor válik egy békés felháborodás ugyanolyan agresszív cselekedetté, mint ami ellen a felháborodás szólt? Ki dönti el, mi a jó és mi a rossz, mi tehető meg jogosan, és mi válik bűnné? Mert hogy a törvény nem, az biztos. És úgy tűnik, hogy már az erkölcs sem. Mert ha egy kultúrának része az, hogy más kultúráknál jobbnak, értékesebbnek tartja önmagát, akkor az a kultúra hamar válik a pusztítás táptalajává. Ideológiát mindig könnyű találni a romboláshoz – elég csak elővenni a mindig működő módszert: az emberi ego legyezgetését.
Te jobb vagy, mint az országodba betörő közel-keleti horda. Te több és kulturáltabb is vagy, mint az éhező afrikai népek (akiknek még a nevét sem tudod kimondani, nemhogy tudnál róluk bármit is). Te okosabb és tehetségesebb vagy, mint a környező országok ostoba naplopói.
És ha az ego megkapta a simogatást, akkor az ismeretlentől és a változástól való félelmeidet gyűlöletté alakítva könnyen válsz fanatikus elkötelezett katonájává egy olyan háborúnak, aminek semmi köze hozzád és az egodhoz. És olyan emberré, akinek már semmi köze mostani önmagadhoz. Mindannyiunkban bennünk van mind az építés, mind a rombolás lehetősége, és ha elhisszük, hogy másoknál többek vagyunk, akkor az ítélkezésünkből előbb vagy utóbb tettek is születnek. Olyan tettek, melyek nem sokban különböznek azoktól, amikről néha megalapozottan, néha ismeretlenül ítélkezünk.
Nem, nem vagyunk jobbak. Aki a gyilkost megöli, az maga is gyilkossá válik. Aki az agresszióra agresszióval felel, az úgy tesz, ahogy a régi kínai mondás lényegre törően megfogalmazza: elhordja a keleti falat, hogy megerősítse a nyugatit (拆东墙补西墙). Ha javítani akarsz a világon, akkor legyél jobb, mint azok, akik miatt ilyen a világ. Különben Te is csak egy leszel közülük. És bár a jó és a rossz fogalma is relatív, egy valami biztos: ha ugyanúgy csinálsz mindent, ahogy mások is tették, akkor ugyanolyan eredményt kapsz, mint ami eddig is született. Ez ilyen egyszerű. Ezért nem jó gyűlöletre gyűlölettel felelni – még ha ez is az ösztönös reakciónk.
Mondhatnám, hogy a világ tele van értéktelen és rosszindulatú emberekkel, de ez csak látszólag igaz. Valójában lehetőségek vagyunk mindannyian – vagy az építésre, vagy a rombolásra. És hogy melyik lehetőség válik dominánssá, az egyrészt a körülményeinken múlik, másrészt viszont azon, hogy képesek vagyunk-e elengedni saját egonkat, és nem felsőbbrendűnek tekinteni önmagunkat másokkal szemben. Mert aki önmagát jobbnak tartja másoknál, az könnyen válik pusztítóvá maga is. Azt pedig már a neveltetésünk határozza meg, hogy az ego diadala mások vagy önmagunk pusztítása felé vezet-e minket.
Nagy köszönet Zsófinak, hogy elindította a gondolataimat.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

12 gondolat ehhez az íráshoz: “Az ego diadala

  1. Öhl Krisztina

    Fantasztikus írás! Éppen ma vesztem össze egy általános iskolai osztálytársnőmmel az aktuális témával kapcsolatban. Először azt vágta a fejemhez, hogy majd ők megoldják a problémánkat és ha minden jó lesz, felébresztenek. Ez önmagában ijesztő volt egy valaha kedves, normlis korombeli nőtől, aki nem rég még csodált engem, hogy milyen kitartóan futok, még el is kezdte velem… Most meg azt vágja hozzm, hogy mindig is nemnormálisnak gondolt (?) de most már biztos is benne. Ennyit egy barátságról… 🙁 És ő csak egy… Megosztottam más írásaidat, de szerintem egyik menekültgyűlölő sem olvasta el… Pedig zseniálisan írsz…

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Köszönöm szépen, Krisztina 🙂 Az osztálytársnődnek valószínűleg nem tetszett a kitartásod és a céltudatosságod, mert kevésnek érezte magát melletted. Úgyhogy a véleménykülönbség kitűnő alkalom volt arra, hogy bebizonyítsa (elsősorban önmaga számára), hogy valójában Te vagy a rossz, és ő a jó. Ne törődj vele, ezt a meccset majd megvívja önmagában, vagy ha nem, akkor egész életében frusztrált marad. Ez már az ő dolga. Ha valaki nem fogad el olyannak, amilyen vagy, az nem Téged szeret, csak önmagát és a saját maga által rólad felállított ideális képet. Ami pedig a normálisságot illeti, én nem tartom rossznak, ha azt mondják Rád, hogy nem vagy normális. 🙂 Ahogy korábban is írtam erről (http://hasznaldfel.hu/2014/04/furcsanak-lenni-egy-nem-normalis-tarsadalomban.html), én nem is akarok normális lenni. Aki be akar állni a sorba, tegye meg, mi pedig addig éljük azt az életet, amire vágyunk, és nem azt, amit elvárnak tőlünk.
      Köszönöm szépen, hogy olvasol, és hogy másokkal is megosztod az írásaimat. 🙂

      Reply
  2. Kovács Ági

    Gratulálok Gábor! Nagyon jól megfogalmaztad! Én is összevesztem sok mindenkivel, mert nem értik meg hogy nem jó gyűlöletben élni! És azt akarják nekem bemagyarázni, hogy elment az eszem! De nyugodtan alszom, tiszta a lelkiismeretem!És mindenkinek szóltam, hogy akkor jelentkezzen, amikor le tudja tenni a gyűlölködést! Üdv.:Kovács Ági
    És várom a következő írásodat is! Örülök neki, hogy az írásodon keresztül megismerhetlek! Emberségből ÖTÖS-re vizsgáztál!

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Köszönöm szépen, Ági! 🙂 Nagyon jól tetted, hogy elengedted azokat, akik gyűlölködnek. Harag nélkül, nyugodtan mész előre, és ha képesek újra értelmesen kommunikálni, akkor részei maradnak az életednek, ha nem, akkor nem. Ilyen egyszerű. Köszönöm szépen, hogy írtál, legyen szép napod! 🙂

      Reply
  3. TB

    Ha egy másik embert a félelmei miatt – melyeknek eredetét, alaposságát nem ismered pontosan – gyűlölködőnek, agresszívnek, lelki betegnek, egoistának, felsőbbrendűsködőnek tartasz: ez a vélemény nem róluk, hanem Rólad szól.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Nagyon örülök, hogy hatással voltak Rád a korábbi gondolataim. 🙂 Annak is örülök, hogy megpróbálod ellenem fordítani azokat, mert így derül ki igazán, hogy van-e mögöttük tartalom. Valóban így van, amit én másokról mondok, az rólam szól. Én így látom. A félelmek fajtáit és eredetét elég jól ismerem, de nem mindenkiét, és nem minden típusú félelmet. Amikről írok, azokat ismerem, de még így sem biztos, hogy mindenben igazam van. Vannak, akik egyetértenek, mert ugyanazt meglátják, amit én is, vannak, akik tiltakoznak, mert nem akarnak tükörbe nézni, és vannak, akik bele mernek nézni a tükörbe, de van, amit máshogy látnak, mint én. Ez így van jól. Nekem nem fontos, hogy mindenben igazam legyen. Ha már elgondolkodsz rajta, ahogyan mások is, akkor nekem megérte. És elgondolkodtál, köszönöm. 🙂

      Reply
  4. TB

    Gábor, sosem tagadtam, h vannak nagyon értékes gondolataid! Igenis vannak, még azt mondom, ebben a topicban is, bár a lényegi részével nem értek egyet. Az általam idézett gondolatod – bár nem Tőled olvastam először – szintén fontos és (részben) igaz. Ha úgy gondoltad, Ellened akarom fordítani – nos ez a vélemény is Rólad szól. Lehet, h ez is inkább egy tükör volt.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Én pedig őszintén mondtam, hogy örülök, hogy egy értelmesen gondolkodó, nekem is tükröt tartó emberrel találkoztam, még ha csak virtuálisan is. Az “ellenem fordítod” valóban nem volt jó kifejezés, az előző hozzászólásodból úgy éreztem, hogy egy másik korábbi hozzászólóhoz hasonlóan csak azért jöttél vissza, hogy megpróbálj visszavágni. De a válaszodból már látom, hogy nem erről van szó. Nem mindenben értünk egyet, de ez nem is baj, ahogy mondtam korábban is. Amíg a vita az észérvek síkján marad, addig minden ellenvéleménynek is örülök. Azt pedig Tintahalnak adott válaszomban megírtam, hogy a cikkben kikre utaltam.
      Köszönöm, hogy megírtad a gondolataidat. 🙂

      Reply
  5. Tintahal

    Szia Gábor!

    Nem vagyok egy kommentelgetős, de kikívánkozik belőlem a reakció. Gyorsan belenéztem a tükörbe, majd el is gondolkodtam, mert előre látom, hogy fel fogsz szólítani rá. 😀
    Sokat mulatok a kommentekre adott válaszaidon/reakcióidon, köszönöm ezeket a perceket. Igazán ezekben mutatkozik meg, ki is a frappáns bölcselkedések írója. Nagyon sok gondolatoddal találkoztam már más tanítóknál, de te újszerű módon adod át őket.
    Elkezdtelek figyelni, mint embert… És most nem a hétfői témához szeretnék hozzászólni, hanem hozzád (vagy talán egy kicsit minkettőhöz). A címed igencsak találó: Az ego diadala.

    Kedves Gábor, vess egy pillantást a saját egodra, és gondolkodj el. 🙂

    Igen, tudom. Ez a komment rólam szól, bármilyen kiritika, ellenvélemény annak írójáról szól. (Remek ütőkártya, hatásos önvédelmi pajzs.)

    És főleg ezeken a frázisokon gondolkodj el:

    “…ide is betértek már olyanok, akik soha nem olvasták más írásomat, nem is ismernek, fogalmuk sincs arról, amit átéltem vagy amit most csinálok, mégis bátran ítélkeznek fölöttem, és gyűlölködő vagy gúnyos hangvétellel adják tudtomra, hogy szar ember vagyok.
    Ami rám vonatkozik, azon jót mosolygok, mert szeretem megfigyelni, ahogy a lelki beteg emberek saját elkeseredettségüket próbálják kivetíteni rám, várva, hogy én ezt majd átveszem tőlük…”

    Leleplezted magad. 🙂 Bizony bizony megsértődtél, bizony bizony magadra vetted. 🙂

    Eltekintve a valóban bántó szándékú kommentektől (ezekből volt a kevesebb), amik ‘ahhoz a bizonyos’ írásodhoz érkeztek, amikből ez az írás született, senki nem ítélkezett feletted, senki nem állította, hogy szar ember vagy, egyszerűen csak elmondták a véleményüket. Te mondod, hogy gondolkodjunk, hát mi gondolkodunk, és ebből az következik, hogy vannak saját gondolataink, véleményünk. 🙂
    Nem véled úgy, hogy lelkibetegnek titulálni embereket kissé túlzás? Miért gondolod, hogy akik nem értenek veled egyet, azok elkeseredettek? És te tudod, hogy ők mit éltek át, mit csinálnak? (Költői kérdések. :D)
    Nem egy értelmes, jószándékú kommentelőnek adtál nagyon szépen megfogalmazott, filozófikus, de rendkívül arrogáns választ. (És most is ezt tetted egy kommentnél.)

    Mielőtt felhúznád magad (ó, te ilyet nem teszel), elmondom, hogy nem bántó szándékkal írtam ezt le neked. Én benned egy rendkívül sebezhető, érzékeny, nagyon jószándékú embert látok. Vedd úgy, hogy ez egy tó tükre, amely fölé hajoltál és beledobtál egy kavicsot, és én (de nem csak én, más olvasóid is) jelenleg egy ilyen tükörképet látunk rólad. A lényeg az, hogy tiszteld egy kicsit jobban azokat az embereket, akikhez szólsz, még akkor is, ha nem csak dícsérnek, hanem esetleg ellentmodanak neked, feltéve, ha valóban az a szándékod, hogy mindenkihez – minden ‘lehetőséghez’ – szóljál.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Szia Tintahal,

      köszönöm szépen, hogy megírtad a gondolataidat.:) Tetszik a logikusan felépített érvelésed, viszont nem szólítalak fel, hogy nézz magadba, mert nem szoktam utasítgatni, hanem tanácsolni szoktam dolgokat. Először a Te részedre reagálok, aztán az enyémre.

      A hozzászólásodból én úgy látom, hogy értékeled a gondolataimat (ahogy ezt írtad is), ugyanakkor zavar is a látszólagos felsőbbrendűség, ezért be akarod bizonyítani, hogy nem vagyok tökéletes. De ezt nem kell bebizonyítanod, mert nem vagyok az. Felsőbbrendű sem, csak Te kezdtél el önmagad és mások fölé helyezni a fejedben, és ezt Te is érzed, hogy nem jó, ezért ideje lerombolni a mítoszt. De ha megfigyeled az írásaimat, akkor észreveszed, hogy én úgy állok az élethez, hogy mindenkitől és mindentől tudok tanulni, és mindannyian egyenlőek vagyunk, mert ugyanannak az egésznek vagyunk a részei. Soha nem építettem magam köré személyi kultuszt, és nem is fogok. Nem követőket akarok magam mögé, hanem olyan embereket szeretnék magam mellett tudni, akikkel együtt haladunk egy közös cél felé. Ezért nem szeretem, ha mások önmaguk fölé akarnak helyezni. Szerintem Te se tedd. Nem vagyok több senkinél, csak bizonyos dolgokat jobban tudok, mert több tapasztalatom van benne és több energiát fektettem bele. Más dolgokat pedig kevésbé tudok, mint mások. Nekem nem kell bebizonyítanod, hogy nem vagyok tökéletes, önmagadnak persze megteheted. 🙂 Igen, vannak hibáim, sokkal több, mint amennyit néhány írás alapján felfedezni vélsz.

      Ami az én részemet illeti, valószínűleg túl sok irónia fűszerezi manapság az írásokat és beszélgetéseket, és azt gondolod, hogy az én írásaimban és válaszaimban is az van. De amit írok, azt teljesen őszintén írom. Amikor azt mondom, hogy nem veszem fel mások támadásait, az azt jelenti, hogy nem veszem fel mások támadásait. Egy pillanatra sem sértődtem meg, még csak rosszul sem estek a negatív kommentek. Igen, egy kicsit lefárasztott péntek éjszaka a Röszkei táborba tartva azt olvasni, hogy valaki megint úgy alkot véleményt a menekültekről és az én személyemről is, hogy egyikről sincsen fogalma, de ez csak fáradtság volt, megsérteni még az sem tud, akit szeretek, akihez pedig semmi közöm, az pláne nem. 🙂

      Az itteni hozzászólásra sem ironikusan mondtam, hogy szeretem, ha ellenem fordítják a gondolataimat. Őszintén így gondolom. Ha valamit át akarok adni valakinek, annak legyen valódi értéke, és ez akkor derül ki, amikor nekem is újra tükörbe kell néznem. Amit írok, az már sok tükörbenézés eredménye, de mindig jó újra belenézni, pont a fent említett tökéletlenségem miatt.

      Azt írtad, hogy eltekintve a bántó szándékú kommentektől, senki sem ítélkezett fölöttem. Teljes mértékben egyetértek. Éppen ezekre vonatkozott az általad idézett része az írásomnak. Nem azokra, akiknek más véleménye van, hanem azokra, akik például megmagyarázzák, hogy egy stroke-nak milyen hatásai van, és teszik ezt úgy, hogy sem a stroke-ról nem tudnak semmit, sem rólam. Vagy elmagyarázzák, hogy milyen egy harcművész, és teszik ezt úgy, hogy a harcművészet nyomaival valószínűleg csak a TV-ben találkoztak. Ami pedig a lelki betegeket illeti, itt sem azokra gondoltam, akik értelmes észérvekkel fogalmazzák meg az ellenvéleményüket, hanem azokra, akik olyan hozzászólásokat írnak, mint amit például ez az írásom alatt olvashatsz (könnyen megtalálod, melyikre gondoltam):
      http://hasznaldfel.hu/2015/09/mindennapi-motivacio-phyllis-sues.html

      Nem tudom, hogy mit éltek át az ilyen emberek, de azt tudom, hogy valami olyat, ami miatt a belső frusztrációjukat azon próbálják kiélni, aki tükröt tart nekik. Vagy aki éppen ott van. Engem ez nem zavar, de a határt mindig meghúzom. Ezt gondolhatod arroganciának, de elég jól felismerem már az energiavámpírokat, és ha egy beszélgetés ilyen irányba mozdul el, akkor határozottan lezárom. Nem azért, mert haragszom az ilyen emberre, vagy megsértődöm a személyeskedésén, mert őszintén mondtam, hogy nem érzek ilyet, hanem azért, mert olyan vonatra nem szállok fel, ami körbe-körbe halad.

      Amit a végén írtál, azzal kapcsolatban még egy záró gondolat: nem akarok mindenkihez szólni. Van, akinek egy egész élet kevés ahhoz, hogy magába nézzen és előbbre jusson, és olyan is van, aki ezt megteszi, de nem az én hangomra van szüksége. Az arroganciát igyekszem kerülni, viszont a nem észérvekre épített, romboló jellegű hozzászólásokkal szemben mindig határozottan lépek fel. Leginkább a többi olvasóm miatt. Ettől függetlenül nem vagyok tökéletes, rendszeresen elkövetek hibákat. És ezt megint nem magam miatt mondtam, mert én ezzel tökéletesen tisztában vagyok. 🙂

      Köszönöm szépen még egyszer, hogy megírtad a gondolataidat, és remélem tudtam válaszolni a kimondatlan kérdéseidre. 🙂

      Reply
  6. Kőnyves Mária

    Kedves Gábor, az írásod nagyon jó és sok igazságot tartalmaz, mindazonáltal az egora szüségünk van még az egészséges önvédelem miatt. A baj ott kezdődik, amikor az egonk elkezdi azt hinni, hogy minden általa és ő érte történik és valósul meg és sajnos ez igen széleskörűen még így működik manapság. Egyébként némely vitákat meddőnek tartok. Vannak esetek, amikor ha ráhagyod a vitatkozóra a véleményét, akkor rád süti, hogy felsőbbrendűnek tartod magad, ha ellenvéleményed van akkor na ugye bezzeg te is megsértődtél, állapítja meg némi kàrörömmel. Mit lehet tenni, mert természetesen valamit reagálni kell, mert különben ki tudja milyen jelzőt akasztanak rád. Én nem tudom, de tiszteltetem az okoskodókat, akik csak azért olvasnak el valamit, hogy aztán kifejthessék magasröptű ellenvéleményüket. Hát ez is az egoról szól. Köszöntem szépen, legyen szép napod. 🙂

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Mária, köszönöm szépen! 🙂 Teljesen egyetértek, az ego valóban önvédelmi szerepet is betölt. Persze sokan már rég nem önmagukat védik, hanem azokat a hazugságokat, amik beléjük ivódtak, és amik látszólag könnyebbé, hosszútávon azonban jóval nehezebbé teszik az életüket.
      Szerintem amiatt nem érdemes aggódni, hogy milyen jelzőt akasztanak ránk. Engem legalábbis egyáltalán nem érdekel, hogy minek neveznek. Aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, annak van helye az életemben, aki nem, annak nincs. Ilyen egyszerű, nem érdemes túlbonyolítani. 🙂
      Köszönöm még egyszer, hogy megírtad a gondolataidat, és nagyon szép napot kívánok én is. 🙂

      Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.