Az emberi jellem sokszínűségének megvannak a maga szépségei. Szokásaink, érdeklődési körünk, tulajdonságaink kultúráról kultúrára, emberről emberre változnak, és bár az elfogadás hiánya sok konfliktushoz vezet, változatos emberi megnyilvánulásaink érdekessé és tartalmassá is teszik az életünket. Te ilyen vagy, én egy kicsit más, a harmadik ember mindkettőnkre hasonlít valamiben, a negyedik mindkettőnktől nagyon különbözik.
Élnek azonban olyan emberek is közöttünk, akik jellem címszó alatt egymaguk képesek egy teljes színskálát felvonultatni – és teszik mindezt annak függvényében, hogy éppen mi az érdekük. Akitől bármilyen hasznot remélnek, azzal nyájasan beszélnek, aki viszont nincsen hasznukra, az a felmosóronggyal kerül egy kategóriába. Akit önmaguknál erősebbnek gondolnak, annak bólogatnak (mondjon bármekkora baromságot, vagy kövessen el bármilyen alávaló tettet), akit viszont gyengébbnek hisznek, azzal rendre éreztetik saját képzelt felsőbbrendűségüket. Amit tegnap valaki másnak mondtak, azt ma neked simán letagadják, és teljes meggyőződéssel érvelnek az ellenkezője mellett.
Ők az emberi kaméleonok. Úgy váltogatják a színüket, hogy mindig illeszkedjenek a környezetükbe. És bár rövidtávon általában kevesebb kárt okoznak, mint azok, akik nyíltan gyűlölnek, hosszútávon azonban bizonyos szempontból náluk is veszélyesebbek.
Szín-játék
Szerepeket játszunk, ezt mindannyian tudjuk. Minél több helyen próbáljuk megállni a helyünket, annál több szerepet veszünk magunkra, és ezzel önmagában nincs is semmi gond. Amikor a gyermekünkről van szó, szülői szerepünk eltöröl minden mást, mert nem olyan fontos. Amikor hivatalos ügyeket intézünk, megnyilvánulásaink is hivatalosabbá válnak. Amikor barátokkal vagy szűk családi körben vagyunk, lazább stílusra váltunk. Máshogy viselkedünk egy díszvacsorán, és máshogy a strandon, máshogy szólunk egy idegenhez, és máshogy a hozzánk legközelebb állókhoz. És ez teljesen természetes – sőt, legtöbbször még kifejezetten hasznos is.
Van azonban a szerepeink mögött valami, ami – jó esetben – összeköti mindegyiket, és ami egy jól meghatározott egységgé formálja életünk egyes színterein mutatott jellemvonásainkat: egy határozott erkölcsi értékrend. Egy olyan irányvonal, amiről nem térünk le, akár a legközelebbi szeretteinkről, akár a legtávolabbi, számunkra legellenszenvesebb emberekről van szó. Mert van bennünk tartás. Gerinc.
Nem tagadjuk meg azt, amiben őszintén hiszünk, bárkivel is beszélgetünk, vagy bármilyen helyzetbe is kerülünk. Nem szidjuk a háta mögött azt, akinek az arcába mosolygunk. Amit az egyik embernek mondunk, azt a másik előtt is felvállaljuk. És még számos más példával leírható az, amit így tudok röviden megfogalmazni: emberi értékeink nem engedik, hogy egy bizonyos szint alá süllyedjünk.
De nem mindenki van ezzel így ám. Vannak, akiket nem korlátoz a tetteikben semmiféle határozott értékrend, mert nincsen nekik ilyen. És most nem a pszichopatákról beszélek, mert nekik nagyon is határozott az értékrendjük (igaz, hogy önmagukon kívül senki más nem szerepel benne), hanem azokról az emberekről, akiknek tök mindegy, merre vezet az útjuk, csak szélirányban legyen.
Sokszor fel sem ismerjük az ilyen embereket. Még azok között is találkoztam már ilyennel, akik személyes segítségért fordulnak hozzám. Pedig ide olyanok jönnek, akik tényleg változtatni akarnak, mégis be tud surranni közéjük néha egy-egy kaméleon. A mindennapi életünkben pedig jóval többel találkozhatunk mindannyian. Velünk kedvesek, ezért elkönyveljük őket jó arcnak, de azt, hogy másokkal mit művelnek, vagy észre sem vesszük, vagy ha mégis, akkor is elfogadjuk rá a magyarázatukat. Mert az mindig van. Magyarázattal mindig készülnek, hogy kivel mit miért tesznek, és azt is bebizonyítják neked (ha hagyod), hogy amit feléd mutatnak, az az igazi jellemük, míg a másokkal szembeni negatív megnyilvánulásuk, aminek véletlenül tanúja lehettél, tulajdonképpen saját erkölcsi magaslataik kifejeződése. Ők csak tanítanak. Ők csak igazságot szolgáltatnak. Ők csak a békéért harcolnak (mintha lehetne harcolni valamiért, aminek pont a harcmentesség a lényege).
Az ilyen emberek mint a takony, úgy folynak be minden résbe, amit találnak. Mindenhová, ahol egy gerinccel rendelkező, erkölcsi értékeihez ragaszkodó ember számára túl szűk lenne a hely.
A valódi mérce
Rég volt már az az idő, amikor én az emberek szavaira figyeltem. Ma már csak a tettek érdekelnek, és azok közül sem csak az engem közvetlenül érintők, hanem minden, amit embertársaink és a Föld többi élőlénye felé mutatunk. Fajtól, kortól, nemtől, vallási, politikai vagy bármilyen más hovatartozástól függetlenül.
Engem tisztelsz, de lenézel egy kisgyereket? Akkor kicsit sem tudlak tisztelni téged, bármit is mondasz nekem. Rám mosolyogsz, de ráordítasz a téged lelkesen üdvözlő kutyámra? Akkor Te nem vagy jó ember a szememben. Kedvesen elbeszélgetünk a kávézóban, de bunkó vagy a pincérrel, csak mert nem tetszik az italod hőfoka? Akkor könnyen lehet, hogy most ültünk be együtt utoljára bárhova. Vigyorogsz a vezérigazgatóra és a főorvosra, de szarba sem veszed a takarítónőt, a portást és a diák gyakornokot? Akkor csak remélni tudom, hogy egyetlen gyermek sem fog az életről tanulni tőled.
Ahogy Márai Sándor nagyszerűen megfogalmazta: „Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme.” Ezt pedig soha nem az alapján tudod leszűrni, hogy valaki milyen képet tol magáról közvetlenül az arcodba, hanem abból, hogy hogyan bánik azokkal az emberekkel és más élőlényekkel, akiktől nem remél semmiféle hasznot, és akik bármilyen formában kizökkentik őt abból az ideális állapotból, amit magáról láttatni szeretne.
Igen, hibázunk mindannyian. Igen, legjobb szándékunk ellenére is lehetünk néha seggfejek, mert mindannyiunknak vannak gyengeségei vagy gyengébb napjai. De míg az első hiba valóban lehet hiba, a második, a harmadik és a sokadik már nem az – azt már úgy hívják, hogy döntés.
Döntés, aminek a következményei nemcsak a döntéshozót érintik, hanem mindenkit, aki kapcsolatba lép, vagy kapcsolatban marad vele.
Ezért zárom ki őket
Talán már Te is érzed, miért mondtam azt az elején, hogy az ilyen emberek veszélyesebbek lehetnek, mint azok, akik nyíltan gyűlölnek. Az őszinte ellenségeidtől ugyanis pontosan tudod, hogy mire számíthatsz, de a jellemük színeit kaméleonként váltogató emberek nagyon kellemetlen meglepetéseket okozhatnak. Lehet, hogy az ilyen ma éppen mosolyog rád, de holnap… holnap már új nap lesz. Aki veled kedves, de másokat megaláz, annál lehet, hogy holnap már Te is a „mások” kategóriájába esel. Tudod, ahogy fúj a szél – ahogy az érdekek kívánják éppen.
Ezért figyelek már nagyon a jelekre. Nemcsak azt nézem, hogy velem hogyan viselkedik valaki, hanem azt is, hogy másokkal mit tesz. Mert ha nem találom azt a láthatatlan, a tettekből mégis könnyen érezhető erkölcsi szálat, ami összefűzi egy ember cselekedeteit, akkor tudom, hogy az az ember veszélyes. Tudom, hogy bármikor könnyen átrendezheti a játékterét, és akit most királyként kezel, az holnaptól már lehet számára paraszt.
Az ilyen emberek lehetnek hozzám egész életükben jók, még sincsen helyük az életemben – és ennek saját erkölcsi értékrendem mellett egy másik nyomós oka is van: nem tudok bízni bennük. Márpedig a bizalom minden picit is tartalmas emberi kapcsolat egyik legfontosabb alappillére, és csak azt érdemes megajándékozni vele, aki kiérdemelte.
Jó, ha Te is odafigyelsz a jelekre. Aki veled kedves, de mást megaláz, azzal nem árt óvatosnak lenned – mert lehet, hogy egyszer majd Te kerülsz terítékre.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Én az első mondatnál már kiakadtam…szerepeket játszunk. Én, akin észreveszen, hogy szerepet játszik, annak nálam annyi. Mindenki adja magát úgy, ahogy természetes.
Nahát, mennyi nyílt jellemű, véletlenül sem kaméleon ember írt ide !!!Csakhogy a világ nem fekete és fehér. Mi emberek pedig gyarlók vagyunk. Mindenki volt már jó sokszor kaméleon.Mindannyian a magunk és szeretteink “jóját” keressük. Mindenkiben van irigység,többet akarás, és törekvés arra, hogy minél többen szeressék, fogadják el. Tehát ne ostorozzunk mi másokat. Üljünk le egy szép helyen valahol a természetben vagy akár a szobánk sarkába eyg fotelba és nézzünk mélyen, őszintén… magunkba..
Üdv! Kár, hogy nem találtam meg ezt az írást hamarabb. Most már én is odafigyelek jobban. Sajnos most én is egy ilyen ember(emberek) csapdájába kerültem. A rosszindulatú köpönyegforgatás nagy mesteri és én vak voltam.
Kedves Gábor!
Tényleg vannak ilyen emberek, sőt, azt kell, hogy mondjam, egyre több. Ahogy elszemélytelenedik, egyre pénzközpontúbbá válik a világ, úgy lesznek egyre egoistábbak az emberek. Egyre több a kaméleon, aki valamilyen érdekből van más emberrel, érdekből barátságos, érdekből kedves. Én is ismerek ilyet. Azt hittem korábban, hogy sok közös van bennünk – azt hittem, barátnők vagyunk -, és teljesen azonos értékrendet képviselünk, de nem így volt. Jó emberismerőnek tartom magamat, csak korábban nem tűnt fel mindez, ami mostanság. Apró jelek, de láthatóak. S nemcsak velem olyan furcsa, hanem másokkal is. Időbe telt, amíg igazán kiismertem őt, hiszen nem voltunk annyira összenőve, mint ha testvérek lennénk. Ő a múltjából rengeteg csalódást, keserűséget hozott magával, ólomsúlyként cipelte egész életén át, ezért van az, hogy mindenkivel szemben bizalmatlanná lett. Úgy tűnt, velem nem ilyen, mert én megértettem mindazt, amit mesélt, s együttéreztem vele. De nemrégiben felmerült egy olyan eset, amiben már nem értettem vele egyet. Figyelmeztettem, hogy nem jó, amit tesz, de meg sem hallotta, sőt, megharagudott rám. Most már olyan, mint egy idegen. Nem keres, nem keresem. Ekkoriban kezdtem felfedezni az egó hatalmát rajta. Ki van éhezve az elismerésre, a dicsőítésre. Láttam már, észrevettem, hogy természetesnek tartja, hogy mások megdicsérjék, de ő ugyanazt a személyt nem dicséri meg, ha alkalom lenne rá. Ha bocsánatot kell kérni, arról beszél, mások hogyan vették észre, hogy ŐT megbántották, s hogyan kértek bocsánatot, de arról említést sem tesz, hogy Ő hogyan kért bocsánatot adott esetben. Mindig csak magára utal vissza, nem látszik benne a szeretet mások iránt. Ha szeretetet kap, nem viszonozza, csak látszatból – legalábbis ez látszik. Látom a Fb-n, mivel ismerősök vagyunk, hogyan reagál mások neki írt bejegyzéseire – szinte felszínesen -, még akkor is, ha azok dicsérik, erősítik őt. Most az az érzésem, hogy jobb így, hogy távolabb kerültem tőle, mert nem jó olyan emberrel barátkozni, aki tudatában van saját maga felsőbbrendűségének. Lehet, hogy azt hitte anno, hogy én az a fajta vagyok, aki behódol neki, és ugyanúgy isteníti majd, mint mások esetleg. Tévedett. Képes vagyok a barátságosságra, de nem szeretem az egoistákat. Nem voltam hajlandó behódolni, ezért rossz néven vette tőlem a jószándékú tanácsot, ami egyben ürügy volt számára, hogy megharagudjék érte. Neki olyan barátság kell, ami nem is barátság, hanem úgymond’ egyfajta udvartartásnak a része. A jelleme egyfajta arrogancia, rátartiság, kioktatás keveréke. Hát, biztos van neki olyan, aki mindezt eltűri, de én kiszálltam. De szerintem minden ilyen esetből lehet tanulni. Növekszik tőle az emberismeretünk, az ítélőképességünk, s így tanuljuk meg, mely emberek azok, akik nem méltóak a bizalmunkra.
SZIA KEDVES GABOR , hat en talalkoztam a tavaj kint az ANGOLOKNAL dolgoztam es ott ket ijen emberel es tudod mit ahogy irtad pont ojanok voltak mint a kamelon de nagyo de nagyon veszejesek eszt eszre vettem es mindig kerultem is oket ha lehetet en szemely szerint nagyon tartotam toluk
Kaméleon, vagy nárcisztikus személyiség zavar. Egy ilyen mellett csak sérülni lehet. Ha valakinek hirtelen túl nagy váltásai vannak, akkor azonnal tipli, mert valamilyen személyiség zavara van… (az, hogy éppen melyik az idővel kiderül, de azt nem kell megvárni…)
“Váratlanul bejelenti, hogy kicsit később ér haza, mert elmegy focizni a barátaival.” azért az ilyen, megmondom őszintén nekem sem tetszik, mégpedig azért, mert lehet vártam haza a másikat. Ha hamarabb szól, akkor én is betervezek magamnak valamit, és akkor semmi gond. Pl. én is elmegyek a haverokkal kosarazni. De, ha hirtelen meggondolja magát, azt nagyon nem szeretem, az én időmmel ne játsszon senki! én se játszok a másikéval.
Hmm csak azt nem értem , hogy ha egy ilyen kaméleon átvert/megalázott, stb. , akkor én miért segítsek az ilyennek?
Párral megtettem és csak újra belém rúgott…
Nem látom értelmét, energiát pazarolni rá…
Lehet hogy önzésnek tűnne… De én már nem gondolom annak.
Kedves Gábor! Imádom az írásaidat, mert szívemből szólnak! Nyugodtan elmondhatom hogy megváltoztattad az életemet! Mióta olvasom őket, sokféle élethelyzetben adtál nekem erőt hogy merjek változtatni! Neked köszönhetem hogy elváltam, mert felnyitottad a szemem. Sajnálom hogy ezt az írásodat csak most olvastam. Kár hogy nem 15 évvel ezelőtt! Megspórolhattam volna egy válást. A volt férjem is ilyen kaméleon. Néha hányingert kaptam attól hogy milyen kedves, behízelgő volt valakivel, akitől hasznot remélt, és fél perc múlva el tudta őket felejteni vagy megalázta őket ha már nem voltak számára hasznosak. Undorítónak tartom ezt a fajta “jellemet”. Én sajnos beosztástól, ismertségtől sosem tudtam hanyatt esni, de előre köszönök a takarítónőnek is, ha az normálisan viselkedik velem. Néha sajnálom hogy nem vagyok behízelgő típus, talán többre vihettem volna. Nagyon köszönöm hogy megosztod velünk a bölcsességed! Sok boldogságot és egészséget kívánok neked!
remek kiegészítés a cikkhez. szeretem olvasni a kommenteket is
Ez az írás egyszerűen remek!!A hátad mögött is ezt mondom!!Nekem pedig komoly szükségem volt erre,az örök optimizmusom miatt!Ebből is látszik,hogy igaz a mondás:míg élünk tanulunk,és remélhetőleg fejlődünk is!!nagy KÖSZÖNÖM!!
Tisztelt Barabás Zsolt!
Több mint 20 év próbálkozás után adtam fel azt a kűzdelmet,melyben megértő,elfogadó,segítőkész társa szerettem volna lenni egy ilyen kaméleonnakSzerettem volna szeretni.Elengedés.Ez lett az akkor részemről hitt vége.Már harmadik éve elvarratlan szálakat fércelek,melyeket ,,természetesen nem ő hagyott maga után,hanem én tettem mindezt önként,és dalolva”.
Tisztelem az Ön álláspontját.Én megélő,megtapasztaló emberként vallom,hogy a közvetlen kapcsolattartás az én értékrendem szerint teljesen ellehetetlenül egy kaméleon esetében.Nem vagyok tudós,ezért nem állíthatom teljes bizonyossággal azt,hogy tudatos cselekvésről,vagy valami okból hibásan ösztönös létformáról van szó.Azt sem állíthatom,hogy tisztában lennék azzal az életérzéssel,amit ők hordoznak magukban.Egy biztos.Számomra megoldhatatlan feladat volt,és én sürgősen le akarom varrni az utolsó cérnaszálat,és még a tűt is utánadobom.
Szia!
Van egy barátom, akinek van egy furcsa szokása. Amikor megismerkedik egy lánnyal, nagyon tetszenek egymásnak és mindent rózsaszín szemüvegen keresztül néz, akkor csinál egy finom tesztet. Azt nézi meg, hogy milyen is a szerelme igazi jelleme. Milyen lesz a személyisége, mikor a rózsaszín felhő felszáll, és előtérbe kerülnek a másik gyengeségei, esendőségei.
A dolog lényege, hogy szándékosan hibázik. Aprókat. Olyan aprókat, amik egy egészséges kapcsolatban nem jelenthetnek akkora problémát, hogy azok miatt külön kellene menni a másiktól, de kis bosszúságot okozhat velük. pl:
Leejt egy tányért pakolás közben. “Véletlenül” elfelejt megvenni valamit a listára felírt dolgok közül a boltban. Nem hajtja le a WC deszkát. Váratlanul bejelenti, hogy kicsit később ér haza, mert elmegy focizni a barátaival. Stb.
Ezek után megnézi a lány reakcióját. Azt mondja, hogy ennek a reakciónak az erősségét megszorozza százzal, és tudja, ezt fogja kapni a lánytól 3-5-10 év múlva, ha hibázik. Ez lehet egy megértő “semmi baj, előfordul”. “Ugyan! ez csak egy tányér! Veszünk másikat!” vagy “Persze! menj csak focizni! Érezd magad jól!” vagy “Akkor eszünk tészta helyett krumplit!”, de sajnos lehet egy “mi a francért nem figyelsz oda?!” vagy “Nem igaz, hogy már most fontosabbak a haverjaid, meg az a hülye foci nálam!”…. Na! most ezeket a mondatot kell 100-zal felszorozni!
Azt
Mint mindig jellemzően most is a cikk írója nagyon fontos dolgokat feszeget, és valóban velős megfogalmazással megtalálja a lényeget ezekben a valamilyen formában mindenkit érintő élethelyzeti problémákban.
Viszont véleményem szerint van itt a köpönyeg forgatás témájában is egy lényegi kérdés, aminek a tisztázása nagyon fontos, és ez ebben a cikkben talán csak érintve volt.
Mire is gondolok?
Arra, hogy mindenben egyetértek ugyan a cikk írójával ( hogyan viselkednek velünk, és másokkal ezek az emberek, hogyan lehet felismerni öket, milyen hatalmas károkat okoznak ezzel a viselkedéssel ), viszont az nem ugazán került tisztázásra, hogy ők maguk ezzel a viselkedési formájukkal egyáltalán nincsennek tisztában. Egyszerűen, csak így élik az életüket.
Ez a viselkedési formájuk biztosítja számukra azt, amit ők fontosnak tartanak elérni, megtartani. Azzal, hogy igazából mit tesznek másokkal és milyen károkat okoznak másoknak ( és egyben ön maguknak is ) egyszerűen nem tudják.
Elhihetitek nekem, hogy mikor momdjuk a szemedbe hazudik az ilyen ember, akkor ő nem hazudik, neki akkor abban a helyzetben, pillanatban a szent meggyőződése amit mond, vagy tesz. Ő azt a mondatot, cselekedetet akkor valóban igaznak őszintének gondolja.
És mivel ennek a viselkedési formájuknak ök nincsennek tudatában nagyon fontos lenne, hogy mi akkik elvileg figyelünk másokra mert mi “gerincesek” vagyunk
fel tudjuk mérni ezt.
Ha ugyanis mi ezt valóban felismerjük, akkor rájövünk hogy az ilyen viselkedésű embertársunk gondolkodásában, viselkedésében nincs meg az az általunk feltételezett előre megfontolt szándékos velünk és másokkal való kicseszési szándék. Nem akar ő rosszat se neked, se másnak, se önmagának, Egyszerűen csak így müködik.
És ha ezt bárki tovább gondolja, akkor arra is rájöhet, hogy valóban nagy károkat okozhat másoknak maga körül az ilyen viselkedésű ember, de bármit is biztosít ezzel magának, bármit is szerez meg így, a legnagyobb kárt saját magának okozza. Egyszerűen nem maradnak normális emberi kapcsolatai, de még önmagával sem bír jóba maradni, mert amit ez a viselkedési forma megszerzett, bisztosított számára, az előbb-utóbb így, vagy úgy mind elvész.
Ha mi “gerinces, gondolkodó emberek” ezt valóban egyszer felismerjük, akkor elítélés, utálat helyett talán felébred bennünk az eggyüttérzés irántuk, és ebből az érzésből talán még arra is lessz valami esély, hogy valamilyen módon ki tudjuk öket segíteni ebböl a számukra is számunkra is káros viselkedési formából.
Ez a segítség nyújtás, ami minnyájunk érdekét szolgálná, még az eggyüttérző állapotban is elég nehéz és komoly feladat, viszont az elitélő, elutasító magatartás velúk szemben meg egyszerűen lehetetlenné is teszi a minnyályunk számára kívánatos, előnyös változást.
Egyébként is, ha valami emgem erőssen felháborít, dühít, elitélésre, elutasításra késztet, ott mindig jó ha elgomdolkodom, hogy hol, és miben is tart nekem az a személy, vagy helyzet tükröt?
Hol, és miben vagyok én is pont olyan, amit most épp elítélek, elutasítok.
Remélem soraim épp oda találnak, ahol a legnagyobb szügség van rájuk.
Barabás Zsolt
Igen làtom , hogy ilyen a főnököm, de nem tehetek ellene semmit! Ez nagyon r ossz!
Kedves Gábor!
“Az ilyen emberek mint a takony, úgy folynak be minden résbe, amit találnak. Mindenhová, ahol egy gerinccel rendelkező, erkölcsi értékeihez ragaszkodó ember számára túl szűk lenne a hely.”
Volt egy kolléganőm, akire szinte minden mondat jellemző volt, megtapasztaltam ennek a viselkedésnek a mérgező hatását. A szemben mézes-mázas volt, és ezt tette mindenki mással is. Naponta megdicsérte a már évek óta hordott ruháimat, mindennel megkínált, állandó tanácsokkal látott el, hogy hol, mit vásároljak. Kinyújtott nyelvvel loholt a főnökasszony kegyeiért, aztán elmondta mindenkinek, hogy pisiszagot érez rajta, mikor mellette van, és még számtalan dologgal tette nevetségessé mások előtt. Ha jött a hétvége, mindenkinek szép hétvégét kívánt kör e-mailben, mikuláskor mindenkinek szaloncukrot csempészet az asztalára, stb. Közben mindenkit kibeszélt a háta mögött és lenézett. Több fiatal munkatárs rendszeresen kért tőle kölcsön, ami diszkréten történt, aztán ő kikürtölte, hogy ki mennyivel tartozik neki. Ezzel a furmányos módszerrel elérte, hogy engem, aki ugyanazt a munkát végezte, a főnökasszonnyal kiközösítsenek, nagyon nehéz volt így dolgozni. Nélkülözhetetlennek gondolta mindenki, ő meg szerénykedve fürdött a kivételezésben. Igazi szarkeverő kaméleon volt. Vagy tíz évig dolgoztunk együtt, évekig egy szobában is. Aztán nyugdíjba ment, megkaptam a teljes munkakörét mindenféle fizetésemelés nélkül, és gond nélkül megoldottam. A főnökasszony soha sem volt velem elégedett, mert nem tudtam azt nyújtani neki, mint ő, csak dolgoztam és nem nyaltam. Már nyugdíjas vagyok, de a rossz emlékek örökre megmaradtak.
Gábor, nem olvastam minden írását, szívesen olvasnék az anyagi függőségről, konkrétan, mikor a házastárs visszaél vele, hogy ő keres többet.
Ezt mindenkinek elkellene olvasni legalább egyszer élete során, sajnos sok a kaméleon tippusú ember ! Köszönöm a tanulságos sorokat,várom a következőt! Szép napot!
Ne engedj a lakásodba, senkit aki csak azért jár hozzád, mert jobb kávét főzöl mint a szomszédasszony!
Kedves Gábor!
Remélem nem zavar a tegeződő forma,igy egyszerűbb és barátságosabb 🙂
Örömmel olvasom rendszeresen az írásaidat,és mindig telibetatalálnak. Egyrészt a frappáns,mégsem pökhendi megfogalmazás miatt,másrészt,mert véleményem a tiéddel tökéletesen egybehangzó – de jó is lenne,ha mindenki igy gondolkodna………..
Ez az írás különösképpen megfogott,mert ha van valami,amivel nem tudok – és nem is akarok – azonosulni az életben,sem szűkebb sem tágabb környezetemben,az pontosan az a kaméleon-szindróma ,amiről ezekben a sorokban írtál. Sajnos rengetegszer tapasztalom ezt a fajta megnyilvánulást egyes emberektől,de hálistennek azok közé tartozom,akiknek nagyon jó radarjai vannak a képmutatás,az álszentség,és a felszínes jellemvonások “vételére” és azonnali leredukálására. Az én szememben egy ember akkor megbízható,gerinces és szavahihető, ha rendelkezik azzal a jellemvonással,amit te is írtál: azzal a bizonyos “határozott értékrenddel”, ami mindig állandó,mindig EGY,és nem köpönyegként forog. Szűkebb környezetemben is ismerek olyan embert,akinek a véleménye egyazon dologról ugyanannyi féle,ahány emberrel beszélget,vagy ahányféle szituációba keveredik. Vagy a viselkedése változik éppúgy,ahogyan a napi alsóneműje. Ezeken az embereken mosolyogni szoktam,amellet hogy végtelenül dühítő is számomra a személyük.Éppen ezért, ilyenkor akarva-akaratlanul elő szokott bújni a kissé cinikus oldalam,és nem nagyon szoktam megállni,hogy ne pirítsak oda nekik,de csak úgy finoman 🙂
Egy Ibsen-idézettel zárnám,ami jól illik az emberi kaméleonokra:
“Ne légy ma ez
holnap emez
s jövõre ismét
mást szemezz.
Érc légy mely
mindig egy marad
ne törmelék – dirib – darab.
Köszönöm a tanulságos sorokat,várom a következőt! Szép napot! Melinda
Én ismertem egy kaméleont, aki nagyon kedves és udvarias volt az idegenekkel, a barátaimmal, a kutyám imádta, az állat-caféban a hörcsög az ő kezei között nyugodott meg. Azt hittem én vagyok a rossz ember, mellette, hogy kihozom belőle az érzéketlent, később a nyíltan agresszívet, aztán azt, aki sárnak néz a cipője talpán. Biztos, hogy kettőnk összejátszmája volt, mégis felismerem benne, amit mondtál, mert amíg valamiért kellettem neki, kedves volt, aztán, bár már ellenem döntött, mégsem hagyott el, nem vállalta nyíltan a konfliktust, a döntését nem közölte, továbbra is azt modnta szeret ha rákrédeztem, de mindennap éreztette, hogy már nem. Egyre hanyagabbul bánt velem, aztán egy nap hárommal a vizsgám előtt az éjszaka közepén egy mindkettőnk számára hosszú, kimerítő és stresszes nap után a szemembe nevetett csak mert én meg akartam vele beszélni hogy aggódom a kapcsolatunkért, ő meg nem kapcsolta be a hangot skypeon és nyilvánvalóan a mobilján játszott, rám csak addig nézett fel hogy lássa hogy integetek neki kétségbeesetten, hogy beszéljük meg vagy váljunk el szép szóval.
Lehet a kultúrája tette, a távol-keletről származott, de ő tényleg kedves volt mindenkivel. Velem is, amíg egy nap aztán már nem.
Kedves Gábor,
Gratulálok ehhez a tanmeséhez is! 🙂 Nagyon jó látni, hogy vannak még hozzánk hasonlóan gondolkodó emberek, akik Ön köré csoportosulnak. Jómagam is ezeket a gondolatokat osztom meg a környezetemmel, persze nem ilyen profin! 🙂 Megosztom a tanmeséket, hátha segíthetünk még sok embernek, hogy jobbá tegye az életét. Mondjuk, mi csak utat tudunk mutatni…Köszönöm, hogy megosztotta a gondolatait, időt és energiát nem sajnálva! 🙂 Kívánok Önnek minden jót!
Szívélyes üdvözlettel: Németh Zita
Kedves Gábor!
A magyar nyelv rendkívül gazdag . Ugyanazt a megtapasztalást sokféleképpen kifejezhetjük. Ma a koromból adódó szépszámú történetben megvalósultakat olvastam frappánsan megfogalmazva. Szívesen osztom meg!!! Köszönöm. Szép napot kívánok ! Kati
Nagyon tömör , jól megfogalmazott összeszedetten írtál köszönöm , továbbitpttam a facera is a Goglera is . nagyon sok féle saját tapasztalatot osztottam meg , de csak addig voltam érdekes amíg megkapták tőlem amit akartak .Felébredten ,későn úgyan , de most már a számsorokat használom saját érdekembe .-nagyon sok mindenre hasznos saját tapasztalatomból mondom .-Áldott boldog békés örömteli Újjá teremtett életet élj velem együtt . a Sok Szemetet , meg kell áldani …, mert az Áldás Élő Tűz ami mindent ami negatív eléget az Üres edények újból fel lesznek tőltve azokkal a tartalmakkal amit eddig a fosztógatok használtak ,önmaguk Dinasztiáj építésére sok ezer éve , a vissza számlásás , elkezdődött .18854321 / 5197148 /11981 /1231115025 / 214 54321 / 148 9999/ 181 9999/ és így tovább… használd . Minden jót …, Minden Ig
Szia Gábor!
Most, hogy olvastam a sorokat…hát a helyzetek felismerése..mint a film pörgött előttem…a helyzetek, mit már megéltem. Olyan emberekkel, akik a közelemben, napjaimban voltak..de már nincsenek.
A film szerint, attól az epizódtól: mikor a pincérnek beszólt, a buszsofőrt lebarmozta, a takarítónőt le “hülyepicsázta”…és a következő alkalommal ezekkel az emberekkel nyájaskodott mert akkor épp azt kellett.
Elkoptak mellőlem, mert biztos így kellett hogy legyen.
Köszönöm a mait is..felhasználom 🙂
Üdv, szép napot…Klári