Vannak, akik szeretnek beállni a sorba. Vagy nem szeretik, de beletörődnek, hogy ez van. Ilyen az élet. Követik a csordát, mennek, amerre mondják nekik, görcsösen meg akarnak felelni mindenkinek és minden egyes társadalmi elvárásnak, és leélik azt az életet, amit mások szerint élniük kell. Megelégszenek a pénz hajtásával, a rabszolgamunkával, a mindennapos bosszankodással, a körülményeknek való kiszolgáltatottsággal, az álmaik eltemetésével. Meghalnak úgy, hogy nem is éltek igazán.
És vannak, akik nem ilyenek. Nem törődnek bele a standard életbe, és nem akarnak normálisak lenni, mert nekik ez kevés. Élni akarnak, követni az álmaikat, irányítani a saját életüket, és minden egyes napot elégedett mosollyal zárni. Ez az írás nekik szól. Azoknak, akik szeretnének abba az irányba haladni, amit ők maguk választanak, és ha ezt még nem tették meg, akkor ennek csak egyetlen oka van: még nem tudják pontosan, hogy mi is ez az irány.
Amikor ilyen emberrel találkozom – és én magam is ilyen voltam –, mindig Mark Twain szavai jutnak eszembe: „A két legfontosabb nap az életedben az, amikor megszülettél, és az, amikor rájössz, hogy miért.” Szomorú, hogy nagyon sokan soha nem élik meg a másodikat. Nem az olyan embert sajnálom, aki szarik mindenkire és mindenre, miközben jól elvan a semmittevéssel – hiszen neki ez megfelel, még ha a körülötte lévőknek árt is vele, amíg kitartanak mellette –, hanem azoknak az élete az igazi tragédia, akikben megvan a vágy, hogy kövessék az álmaikat, de elhitték, hogy erre képtelenek. Elhitték, mert még gyerekkorukban elhitették ezt velük – mint a mesében a csirkék között nevelkedő sassal, aki nem tudta, hogy ő is képes szárnyalni.
Van, aki így éli le az egész életét, és viszi magával az álmait a temetőbe. De ez nem Te vagy. Te nemcsak mondogatod, ami zavar, hanem kész vagy változtatni is rajta. És bár a félelem és a bizonytalanság ott van benned is, de nem hagyod, hogy azok irányítsák az életedet. Ha már eléggé fáj, hogy nem haladsz a céljaid felé, akkor el fogsz indulni – még akkor is, ha a célt magát nem is látod pontosan. Ez ilyen egyszerű. Ebben szeretnék Neked segíteni most.
Nézzük meg, hogy milyen lépésekkel tudsz eljutni ahhoz a bizonyos második naphoz, amiről Mark Twain beszélt. Mert nem kell kizárólagosan a megérzéseidre várnod – néhány gyakorlati lépéssel könnyen besegíthetsz a siker érdekében.
Az első lépés: mit szeretsz csinálni?
Amikor valaki tanácsot kér tőlem, hogy merre haladjon az életében – legyen akár egyetemre készülő diák, friss diplomás kezdő, vagy a több évtizedes robotmunkába belefáradt, váltásra kész útkereső –, a legelső lépés mindig az, hogy megkérdezzem, a szíve mélyén mit szeretne igazán csinálni. Szerintem egyedül ezt érdemes kezdőpontnak kijelölni. Nem azt, hogy mivel kereshet jó sok pénzt, nem azt, hogy mit várnak el tőle mások, és nem is azt, hogy miben tartják tehetségesnek, mert ha nem szereti csinálni, akkor minden más teljesen lényegtelenné válik. Ahogy a mondás tartja: csináld azt, amit szeretsz, és keress valakit, aki fizet érte.
Tehát én azt javaslom, mindenekelőtt válaszolj magadnak arra a kérdésre, hogy milyen tevékenység tesz boldoggá (aki a semmittevést választja, azzal sincs baj, csak akkor már több mint 500 szóval túlteljesítette a kvótát, mire idáig eljutott az olvasással). Ez triviálisnak tűnik, hiszen mindenki tudja, hogy mi az, amit igazán szeret csinálni, nem igaz? Nem, nem igaz. Sokáig én is azt hittem, hogy ha valaki magába néz, és elgondolkodik maximum 3 másodpercig, akkor már sorolja is, hogy mik azok a dolgok, amiket nagyon szívesen csinál vagy csinálna. Csakhogy ez nem így van.
Több olvasómtól is kaptam már olyan levelet, hogy gondban vannak ilyen téren. Egész életükben megmondták nekik, hogy mit tegyenek, követték a szüleik által rájuk erőltetett életutat, vagy egyszerűen csak nem volt senki, aki segített volna nekik megtalálni, mire vágynak igazán a szívük mélyén, de még arra sem buzdította őket senki, hogy egyáltalán elkezdjék ezt keresni. Most pedig itt állnak célok nélkül, kétségbe esetten, és csak egyetlen dolgot tudnak biztosan: azt, hogy ez így nem jó.
Itt az ideje tehát, hogy – talán gyerekkorod óta először – újra azt csináld, amit nagyon szeretsz. Az életed végén ugyanis nem fog érdekelni, hogy mennyi pénzt gyűjtöttél össze, vagy kinek feleltél meg és kinek nem, ha csak annyit érzel, hogy elszartad az egész életedet olyan dolgokkal, amikre egyáltalán nem vágytál.
Ha viszont még nem tudod, mire is vágysz, akkor kísérletezz. Mit csinálnál, ha a pénz nem számítana? Kezdj el élni, próbálj ki minél több dolgot, kóstolj bele mindenbe, ami kicsit is érdekelhet, járj el rendezvényekre, ismerkedj meg új sportokkal, kézműves foglalkozásokkal, táncokkal, vagy bármi mással, amit csak találsz. Az internet korában sem az információ-, sem az ötlethiány nem lehet kifogás. Legyél emberek között, tanulj meg búvárkodni, vállalj önkéntes munkát, építs papír zsebkendőből függőhidat, vagy csinálj bármi mást, ami eszedbe jut, akármilyen őrültségnek is tűnik elsőre. Kutass fel mindent, amitől azt érzed, hogy igazán élsz, nem csak túléled a napjaidat.
A második lépés: mit tudsz ebből kihozni?
Ha megtaláltad, hogy mitől kezd el dobogni a szíved, akkor indulhat az ötletelés. Vannak olyan tevékenységek, amelyekbe egyből belevághatsz (például ha komodói varánuszok tenyésztésével szeretnél foglalkozni, akkor azonnal el is tudod kezdeni a gyakorlati megvalósítás kidolgozását), de az is lehet, hogy egy tevékenység önmagában nem elegendő, mert vagy nem tudsz belőle megélni, vagy ha csak hobbiként csinálnád, nem köt le eléggé.
Ilyenkor jön az ötletek kombinálása: az első lépésben meghatározott tevékenységeket gyűjtsd össze, és csinálj belőlük egy listát. De még jobb, ha nem is listát csinálsz, hanem mindegyik tevékenységet felírod egy kis kártyára, összekevered, kipakolod őket magad elé, és elkezdesz tetszőleges kombinációkat kialakítani belőlük. Írj fel mindent, még amit nem találsz hasznosnak elsőre, azt is. Ha például szeretsz sétálni, ez is szerepeljen az egyik kártyán, mert ki tudja, lehet, hogy Te leszel az első, aki hiperaktív gyerekeknek erdei sétát szervez komodói varánuszokkal, miközben kizárólag természetes alapanyagokból összeállított fagyit nyaldosva rajzolni tanulnak.
A lehetőségek száma korlátlan – csak a fantáziád szab határt. Kezdj el játszani a kártyáiddal, és írd össze azokat az ötlet-kombinációkat, amik megtetszenek, és amiknek a megvalósításába szívesen belevágnál.
A harmadik lépés: hogyan tudod megvalósítani?
Sokszor azért követjük a standard megoldásokat, mert ami nem megszokott, az túl bonyolultnak, vagy akár lehetetlennek tűnik. Pedig amit te lehetetlennek gondolsz, azt valahol valaki jó eséllyel már megvalósította. De ha még nem, az sem számít, mert Muhammad Ali szavait kölcsönözve: „a lehetetlen nem tény, hanem vélemény”.
Ha praktikus példákra, vagy egyszerűen csak motivációra van szükséged, akkor számos olyan oldalt találsz a neten, melyek beszámolnak a legfrissebb különleges, merész, ígéretes, vagy egyszerűen csak ötletes megoldásokról. Ilyen például a Springwise, a Trendwatching, a CoolBusinessIdeas, de egy gyors google kereséssel rengeteg hasonlót találhatsz többnyire angol nyelven, de magyarul is vannak már kezdeményezések. Ha rendszeresen olvasgatod ezeket az oldalakat, akkor egyrészt jó eséllyel találni fogsz bennük közvetlenül alkalmazható tippeket is, másrészt egészen más területeken jól működő megoldásokat, vagy apró részleteket is hozzáigazíthatsz a saját ötletedhez.
És persze nem kell mindent egyedül csinálnod. Amint körvonalazódik, hogy milyen irányba is szeretnél haladni, elkezdhetsz ötletelni a családoddal, a barátaiddal, vagy bárki mással, aki nem lenyúlni akarja az ötletedet, hanem támogat a megvalósításában. Olyan embereket is bevonhatsz, akiknek a szakmája egészen más, mint a Te választott területed, mert van, hogy pont egy más nézőpontból való megközelítés hozza meg azt az ötletet, ami végül sikerhez vezet.
És még valami: nem biztos, hogy egyetlen célt kell találnod. Sokan azért nem csinálnak semmit, mert keresik a nagy, magasztos célt, vagy azt az egy dolgot, amiben igazán jónak érzik magukat. De nem mindenki tud kiteljesedni egyetlen tevékenység által – vannak, akik pont a sokszínűségükre tudnak építeni. Találd meg, hogy Neked melyik az utad.
Néhány záró gondolat
Bármibe is kezdesz, egy valami biztos: ha komoly a cél, akkor kitartásra és következetességre lesz szükséged. Lesznek, akik a saját félelmeiket kivetítve megpróbálnak majd lebeszélni róla, lesznek, akik irigységből vagy saját pozíciójukat féltve vissza akarnak majd húzni, és lesznek olyanok is, akik a Te félelmeidet fogják felerősíteni. De mindez nem számít. Egyedül az számít, hogy mennyire fontos számodra a cél. Fontosabb, mint mások véleménye? Fontosabb, mint a saját félelmeid? Fontosabb, mint a gyerekkorodból magaddal hozott tanult tehetetlenséged? Ha igen, akkor el fogod érni, bárki bármit mond.
Nem számít, hogy melyik lépésnél tartasz éppen, egy valamire mindig emlékezz, ha elakadnál: a félelem és a tehetetlenség ellenszere a cselekvés. Ha csak várakozol, gyengülsz. Ha viszont teszel egy lépést – bármilyen kicsi is legyen az –, akkor érezni fogod, hogy Te irányítasz, nem pedig a félelmeid, vagy bármi más külső tényező. Minél hamarabb cselekszel, annál könnyebben kijössz a mélypontról.
Arra sem érdemes várnod, hogy teljesen felkészültnek érezd magad, mert valószínűleg soha nem fogod. Nem is lehetsz tökéletesen felkészült soha, hiszen a világ folyamatosan változik, és ami ma a felkészült állapotot jelenti, az akár már holnap kevés lehet. Úgyhogy ha megvan az ötleted, vágj bele, kezdj el dolgozni a részleteken, és ne aggódj, ha nem rendelkezel még minden eszközzel a megvalósításhoz, mert ezeket útközben majd összegyűjtöd.
És az sem baj, ha nem látsz még pontosan minden részletet, csak nagyjából az irányt tudod. Ez az oldal sem pont annak indult, mint amivé útközben alakítottam. Csak kezdd el csinálni, amit jónak érzel, alkalmazkodj a változásokhoz, és bármilyen tapasztalatot is szerzel közben – legyen az akár pozitív, akár negatív – használd fel, és hozd ki belőle a legtöbbet. A cselekvés mindig többet ér, mint a reményteli várakozás. Persze készülj fel, de csak annyira, hogy ne fulladj bele azonnal a mély vízbe, amikor beleugrasz. Aztán ugorj!
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Ismét egy különleges ember történetét hoztam el Nektek. Olyan emberét,
Tovább
(avagy egy gyors emlékeztető, mielőtt teljesen kicsinálod magad) Lehetőség vagy
Tovább
Próbáltál már kéz nélkül bringázni? Ugye milyen jó érzés, amikor
Tovább
Találkozol velük nap mint nap. Ők azok, akik mindig előkerülnek,
Tovább
Előfordult már olyan, hogy egy régóta rutinszerűen használt szónak csak
Tovább
Tudod, milyen érzés, amikor semmi sem jön össze? Persze, hogy
Tovább
Én elértem az egyik lehetetlennek tűnő célomat. Sok lemondással, erőfeszítéssel járt, de élveztem minden percét. Így fél évet (igaz kint akartam maradni örökre, de ez a hosszabb cél) Afrikában lehettem önkéntes, nem fizetett! Önerőből, albérlet mellett gyűjtöttünk rá. Ebben a párom is segített, meg még Valaki együtt csináltuk. Megéri küzdeni!
20 év munka után érzem úgy, hogy belefáradtam. A munkába, s nem is szívesen dolgoznék, egész egyszerűen az életem pazarlásának érzem. Miközben ott a nagyvilág, lehetne utazni, számos olyan tevékenységet végezni, ami bármi, csak nem az irodában való kuksolás. S ez így nyáron még inkább rám tör. Írom ezt úgy, hogy egyébként kreatív tevékenységet végzek. Most, hogy már biztosan túl vagyok életem felén, jöttem rá, hogy valójában egyetlen célja lehet az életnek: az utód. Ez azonban még várat magára és bizonyára ez az a “tehetetlenség”, mely felőröl, melyen a pénz sem tud segíteni. Emellett minden eltörpül, nem fontos semmi más, így nem motivál a munka sem, a kis otthoni projektekben is kevésbé lelem örömömet, pedig mindig is szerettem barkácsolni.
Mi az, amit szívesen csinálnék? Fogalmam sincs. Még ha jobban elgondolkodom rajta, akkor sem. Sok dolog érdekel, de semmi sem olyan szinten, hogy az egész életemet egy konkrét cél köré építsem. Csak azt érzem, hogy ez a mostani helyzet nagyon nem jó. Viszont ha valamibe belekezdek, hogy változtassak rajta, néhány hét-hónap alatt elfogy a lendület, és végül abbahagyom az egészet. A gond az, hogy nem tudom úgy igazán odatenni magam. Csak kínlódok, vergődök, mert egyrészt nagyon, néha már görcsösen akarok valamit (pár hétig), másrészt mégsem teszek érte eleget, csak úgy hébe-hóba valamit, talán a lelkiismeretem megnyugtatása végett. Vagy valami tudatalatti, lelki blokk gátol a cselekvésben (egy feldolgozatlan félelem?).
Eddig próbáltam találni valamit, mi igazán érdekel, amiben jó vagyok, és szívesen csinálnám, de nem sikerült. Amikor a céltudatosságot, motivációt és az önfegyelmet osztogatták, nagyon a sor végén állhattam. Pedig többféle sportot elkezdtem már az úszástól a capoeirán át az intevellum edzésig, de néha szabályosan úgy éreztem, hogy erőszakot teszek magamon, és hogy az életem egy taposómalom, egy veseny, egy görcsös akarás és megfelelési kényszer. Önmagamnak. A másik oldalon viszont ott a tétlenség, a “nem érdekel”, az energiahiány, a fáradtság, a motiválatlanság. Hiába takarítok össze, mindjárt elborít a káosz, kihalnak a szobanövények, rámszakadnak a megoldatlan ügyek, a megválaszolatlan üzenetek, szorítanak a határidők, de azért halogatok és nézek ki a fejemből, miközben úgy érzem, hogy már megint kicsúszott az irányítás, a kontroll az életem felett…
Kedves Zita,
valóban nincsenek véletlenek. 🙂 Nagyon örülök, hogy tetszenek az írásaim, köszönöm szépen, hogy olvasol. 🙂
Szerintem kövesd a szívedet, úgy az ugrás is menni fog.
Legyen nagyon szép napod! Ne csak a mai, hanem az összes. 🙂
Gábor
Kedves Gábor!
Éppen kiugrani készülők egy csónakból, ami biztonságos ugyan, de nem visz sehova, és ma megtaláltam “véletlenül” az írásaidat. Azért írtam idézőjelbe a “véletlen” szót, mert úgy érzem valójában nem lehetett az. 🙂
Nagyon köszönöm!
Minden jót kívánok Neked!
Üdvözlettel:
Zita
Kedves Ildikó,
nagyon jó érzés tudni, hogy vannak ilyen emberek. 🙂 Karitatív tevékenységekben pedig kimeríthetetlen lehetőségek vannak, a legtöbb ilyen szervezetnek pont az emberhiány a problémája. Szerintem érdemes többfélét megnézni, kipróbálni, és az összegyűjtött tapasztalatok alapján már könnyebb a döntés, hogy melyik a megfelelő irány. Én is nagyon fontosnak tartom az ilyen jellegű munkákat (nem is igazán munka ez, mert rengeteg örömet ad annak is, aki csinálja), és szeretnék is ilyen közösségi programokat szervezni a közeljövőben. Remélem vagy ott, vagy más által szervezett jótékonysági programokon személyesen is találkozunk. 🙂
Nagyon szép napot kívánok!
Gábor
Kedves Gábor!
Számomra most jött el az idő,hogy pont ebben e témában vagyok bizonytalan.
Számomra a semmittevés egyenlő a leépüléssel,na ezt nem engedhetem meg magamnak.
Én nagyon szívesen vállalnék valamilyen karitatív tevékenységet,teljesen ingyen.
Minden második hónapban,mert még hála Istennek segíthetek másoknak, ez által minden második hónapom szabad.
Hálát érzek a segítőimnek, hogy még aktív ambiciózus Nő vagyok,akinek nem elég a napi rutin házi munka.
Tele vagyok energiával és tenni akarással, ötleteket várok,illetve most kezdek körbe nézni ,hol tudok segíteni
karitatív tevékenységet.
Kívánok mindenkinek új felébredést az összefogásra, mások segítésére, nem elfelejtve saját magát szeretve.
Sok Szeretettel: Novák Ildikó..
Kedves Ildikó, köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy hasznosnak találod az írásaimat. 🙂 Volt néhány előadásom tavaly meghívottként, idén is lesz, de saját programot is tervezek, valószínűleg tavasszal. Konkrét időpontot még nem tudok mondani, de a facebook oldalon és az email feliratkozóknak mindig jelzem előtte. Köszönöm szépen az érdeklődésedet, és azt is, hogy itt vagy és olvasol. 🙂 Remélem személyesen is találkozunk hamarosan. Legyen szép napod! 🙂
Kedves Gábor! Nagyon nagyon hasznos gondolatokat közvetítesz az olvasóknak, így nekem is. 🙂 Ma találtam meg az oldalt , több cikket el is olvastam, és teljesen egyetértek veled. Olvasás közben, úgy éezem, mintha a gondolataimat, érzéseimet valaki szavakba öntené . Hálás köszönet érte! 🙂 Előadásokat nem szoktál tartani?
Kedves Zsuzsa,
nagyon szívesen, örülök, hogy hasznosak az írásaim, annak pedig még jobban, hogy Te is ilyen értékrend szerint élsz. 🙂 Köszönöm szépen, hogy itt vagy és olvasol.
Legyen nagyon szép napod! 🙂
Gábor
Kedves Gábor!
Köszönöm az értékes írásokat. Már több oldalról körbejártam ezeket a témákat, mégis úgy érzem, hogy nagyon hasznos, felhasználható gondolatokhoz juthatunk általad.
Köszönet érte!
Kedves Szilárd, köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy hasznosak az írásaim. 🙂
Teljes mértékben egyetértek a filozófiáddal, én is a saját felelősségünk felismerését tartom az egyik legfontosabb dolognak ahhoz, hogy a világ egyre szebbé váljon. Az elfogadásról és az elvárásokról írtam is azóta: http://hasznaldfel.hu/2016/01/ezert-nem-vagy-meg-mindig-boldog.html
A kötelességgel kapcsolatban is egyetértek. Ha valaki számára kötelességnek tekintjük az elfogadást, akkor mi magunk nem fogadjuk el őt olyannak, amilyen, és a kutyus a saját farkába harapott. 🙂
Üdv mindenkinek!
Kedves Gábor, tetszenek az írásaid, csak így tovább, ha beleszólhatok. 🙂
Kedves Ildi, szerintem senki filozófiáját nem kötelessége elfogadni senkinek, ez az én filozófiám. 😀
Szerintem minden ember elsősorban saját magáért felelős, jobb hely lenne a világ, ha ezt sokan felismernék. Szerintem.
Számomra azóta jobb hely a világ, mióta nem azon agyalok, hogy kinek mit kéne csinálnia, hogy jobb legyen, hanem változtatok amin tudok, a többit meg igyekszem elfogadni és megérteni, hogy annak is helye van.
Köszönöm szépen Robi, pontosan így gondoltam. 🙂
Kedves Robi,
Meglepően felismerő gondolataidat szívesen fogadtam, én is egyetértek velük. Viszont, láthatod, ahány ember, annyi értelem. Te így értelmezted a bejegyzést, én másképp. Ettől vagyunk mások. Még a gondolkodásunk is. Csak akkor tudnánk egységbe hangolódni, ha legalább egy közös célja lenne az emberiségnek, (pl. jobbá tenni a világot, és nem öncélú habzsi-dözsi életformát folytatva pusztítani a világot, mert hiába az emberek többsége nem rendelkezik azzal a tudással, hogy minden mindennel összefügg.. Természetesen az ehhez szükséges eszközök, amiket említettél, lehetnek szabadon választottak. A kérdésem az, hogy van ilyen cél emberek fejében? Valami utat, irányt érdemes adni, hisz mindenki tévelyeg, hamis álmokat, illúziókat kergetnek, amiket sosem fognak elérni, mert mindenki csak azt érheti el, amire rendeltetve született, de ehhez tudnia kellene mindenkinek, hogy honnan jött, és hova tart? Minden embernek két választása van, vagy az életet szolgálja, amennyiben nem, úgy életellenes! Az pedig, hogy Gábornak nem tetszik a vélemény nyilvánításom hidegen hagy, ez marad az ő problémája, mert az én élet filozófiám az, hogy minden ember felelős minden emberért! Nem kell vele egyet érteni, de mindenkinek kötelessége elfogadni !
Kedves Ildi!
Szerintem Gábor nem arról írt, hogy ezek a célok csak és kizárólag a “társadalmilag elfogadott” célok lehetnek. Közel sem arról, hogy egy nagyvállalkozás beindítása lehet az.
Pontosan arról ír, hogy mindenkinek magának kell megtalálnia. A legtöbb ember nem kapja kézhez a megvilágosodáshoz vezető utat, akár egy-egy szerencsétlen esemény, élethelyzet kapcsán. Az, hogy cél vagy eszköz, szerintem pont, hogy mindegy, olyan értelemben legalábbis, hogy később rájöhet az illető, hogy csak eszköz volt. De legalább mozdult.
Legtöbbünk számára az egó felfedezése, az attól való megszabadulás, a non-dualitás, és az Önvaló felismerése egy folyamat, aminek abszolút lehetséges kiindulópontja a Gábor által lejegyzett “Indulj!”
Bízom benne, hogy eljön az idő, amikor emberek omlanak össze, a felismeréstől, amikor a hamis értékek és a földi álmok és tervek elveszítik értelmüket !
Ezek az írások azok, melyek teljesen eltávolítanak a valóság felismerésétől. Kommenteket is olvasva, ezek a demagóg marketing jellegű gondolatok téves irány felé viszik az emberek gondolkodását, ezek nem lehetnek célok, csak eszközök, a kettő között óriási különbség van. Az életnek egyetlen egy célja van, mely magasabb rendű, ami emberközpontú és életet szolgáló. Minden más illúzió, és hamis cél.
Ha fontos a célod, akkor szerezd meg a 30-40 milliót. Tegyél félre, add el azokat a vagyontárgyaidat, amik annyira nem is fontosak, vállalj extra munkát, kérj kölcsön, keress befektetőket… Számtalan lehetőség van. Azt pedig, hogy sikerül-e vagy belebuksz, soha nem lehet tudni előre. Semmi sem biztos, még ami annak látszik, az sem. Ahogy a mondás tartja: ha megpróbálod, veszíthetsz, de ha meg sem próbálod, akkor már veszítettél. Egyedül az a kérdés, hogy mennyire akarod.
Nagyon szívesen, örülök, hogy hasznos volt. 🙂
Nagyon örülök, hogy tudtam segíteni. 🙂 Köszönöm szépen, hogy írtál, és nagyon sok sikert kívánok Neked az úton. Mostantól csak előre! 🙂
Ez tök jó én már tudom mit szeretnék csinálni, hiányzik hozzá ugyan 30-40 millió kezdőtöke (kicsibe nem lehet csinálni) és azt sem tudom hogy menne-e vagy belebuknék, de az legalább jó lenne. Azért köszi.
Köszönöm!!! 🙂
Gábor!
Hónapok óta ezzel a “nna most merre???” kérdéssel küzdök. Egyszer csak elfogytak a célok, az újak meg nem “születtek”. Egyre instabilabbá váltam, hogy őszinte legyek.
Nem tudtam megfogalmazni ezeket a lépéseket. Most ezzel az írással igen nagy segítséget kaptam, köszönöm!
Üdvözlettel
Sz.