Okos és szép lelki nyomorékok társadalma

Írta: | 2018-05-28
Fantasztikus értékeket kaptunk gyermekkorunkban. Megtanultunk deriválni. Megtanultuk, mikor volt a Mohácsi vész és melyik népet kell utálni. Megtanultuk, mi történik a rézlemezzel, ha tömény salétromsavval lép reakcióba, és megtanultuk azt is, hogy miért annyira fontos önmagunk és mások elfogadása. Ja nem, ezt nem tanultuk meg. Pedig mennyivel kevesebb lelki nyomorék szaladgálna az utcákon, ha megtanultuk volna.
A kisgyerek legyen okos és szép, és mindkettőért elismerés a jutalma. Néhány évvel később aztán az önmagát felnőttnek képzelő nagy gyerek pontosan ugyanerre törekszik egész hátralévő életében: arra, hogy az elvárásoknak megfeleljen. Legyen okos, legyen szép, tűnjön ki valahogy, de a sorból nehogy kilógjon.
Nem kell ezért semmit sem tennie (elég csak mechanikusan követnie a gyermekkorában berögzült mintákat), mégis igen nagy árat fizet érte. Fizet az önbecsülésével. Fizet a lelki békéjével. Fizet az álmaival, amiket soha nem valósít már meg. És fizet az idejével, amit önmarcangolással és görcsöléssel tölt el – és amit soha többet nem kap már vissza.
Ez egy dolog. Azonban egy lelki nyomorék nemcsak maga fizet, hanem – akarattal vagy akaratlanul – másokat is erre próbál kényszeríteni. Vagy úgy, hogy egy folyton siránkozó, folyton bajokkal küszködő, önmagában életképtelen energiavámpírrá válik, vagy úgy, hogy egy másokon keresztülgázoló seggfejjé. Akármelyik utat is választja (többnyire tudat alatt), az életmódja másokra nézve is ártalmas.  Persze ezek végletek, de a köztes fokozatok sem feltétlenül egészségesek.
De hogyan torzul valakinek olyan észrevétlenül, mégis olyan hatékonyan a lelki egyensúlya, hogy felnőttként önmagát és a környezetét is rombolja?

Mit kaptál a zsákodba?

Nem az a fő gond, hogy rengeteg fölösleges dolgot tanulunk meg gyermekkorunkban, hanem az, hogy sok fontos dolgot nem. Olyan dolgokat, amik az életre készítenének fel. Olyan dolgokat, mint például önszeretet, empátia, elfogadás, kudarchelyzetek feldolgozása és kezelése.
Mert az önmagában baromi kevés, hogy megtanuljuk, hogy ha rosszat teszünk, azért büntetés jár, hiszen azt nem tanuljuk meg, hogy a jó és a rossz relatív fogalmak, és nem a büntetés elkerülése a legerősebb motivációs forrás, hanem az, hogy olyan célért tegyünk, amiben őszintén hiszünk.
Ahogy az is nagyon sovány tanítás, hogy ha keményen dolgozol, eredményeket érhetsz el, hiszen azt nem tanuljuk meg, hogy az eredmény, amit elérsz, nem biztos, hogy a Tied marad, mert keményen dolgozni rabszolgaként is lehet. Erre épül az oktatási rendszerünk – ami nem meglepő, hiszen jó robotokat így lehet termelni a leghatékonyabban –, de rengeteg szülő is beszáll ebbe a hajszába.
Az én gyerekem a legokosabb! Az én gyerekem a legszebb! Az én gyerekem a legilyenebb és legolyanabb, és amúgy is ő az enyém, az én büszkeségem! Önmagam elől is eltitkolt hiányosságaim csodálatos kipótolásának lehetősége, az ego-m megcsillanása, az elcseszett életutam beteljesülése.
De vajon hány szülő tudja anélkül, hogy a lelkiismerete kiabálni kezdene, teljes nyugalommal és bizonyossággal kijelenteni: Az én gyerekem boldog. Nem a legboldogabb, nem boldogabb, mint a szomszéd Marika vagy az unokaöccs Pistike, hanem egyszerűen csak boldog. Érted? Mindenféle hasonlítgatás, mindenféle versenyzés, mindenféle görcsösség nélkül, a külvilág helyett magát a gyermeket nézve. Vajon hányan tudják kimondani ezt a négy szót úgy, hogy a plafon nem akar rájuk szakadni?
Legyél okos, legyél szép – de ne önmagadtól, hanem azért, mert én annak tartalak! Ugye érted már, miért van ennyi boldogtalan ember, és miért próbálják ennyien kétségbeesett vásárlással, frusztrált önmarcangolással, másokkal való csatározással kitölteni azt az űrt, ami gyerekkoruk óta tátong a lelkükben.

A valódi fogyatékosság nem fizikai

Sokan megbámulják a tolószékben guruló férfit. Megsajnálják a féllábú nőt, szánalmat éreznek az értelmi fogyatékos kisgyerek iránt, miközben az a helyzet, hogy valódi fogyatékosságban nem a fizikailag vagy szellemileg hátrányosabb helyzetűek szenvednek, hanem azok, akiknek a lelkéből hiányzik egy darab.
Boldog ugyanis lehetsz végtagok nélkül is (nem is egy példa van erre), de úgy egészen biztosan nem leszel az, ha önmagadat nem tudod szeretni, és a környezeteddel is folyamatosan konfliktusban vagy. Csak hát a lelki nyomorékon nincs mit megbámulni, hiszen pontosan úgy néz ki, mintha egészséges lenne. Egészen addig, amíg meg nem ismered egy picit.
Mi jut eszedbe arról, ha azt mondják valakire, hogy intelligens? Okos, igaz? Vág az agya, képes megoldani bonyolultabbnál bonyolultabb feladatokat, és sokra viheti az életében, ha akarja. De mondok most valami mást, ami talán szokatlanul hangzik majd:
Ez az ember intelligens. Képes szeretni önmagát, odafigyel másokra, nem akar senkit sem megváltoztatni, elfogadja azt, hogy nem ő a világegyetem irányítója, elismeri a hibáit, tanul belőlük, és mindent megtesz azért, hogy kijavítsa azokat.
Gondolom időközben rájöttél, hogy kétféle intelligenciáról volt szó az imént: elsőként az értelmi intelligenciáról, ami kétségtelenül hasznos dolog, ám a társadalom egyfajta kizárólagos értékként tartja számon, másodikként pedig az érzelmi intelligenciáról, ami legalább ilyen fontos, és aminek szintje a népesség átlagát nézve a béka segge alatt van.
Talán ezért vagyunk ennyiszer bunkók egymással. Ezért utáljuk magunkat, ha válsághelyzetbe kerülünk. Ezért megyünk bele értelmetlen, ám annál kényelmesebben kiszámítható játszmákba. És talán ez az oka annak is, hogy a legtöbb ember csak hajszolja a boldogságot, de évente egy-két jobb nap (vagy óra) kivételével soha nem tapasztalja meg azt.
A lelki nyomorékoknak nincsen tolószékük – de hamar felismered őket, amint elkezdesz beszélgetni velük.

Tényleg ekkora gáz van?

A helyzet természetesen annál jóval árnyaltabb, mintsem hogy ezer-párszáz szóban le lehessen írni (ráadásul sokan még ennyit sem hajlandóak olvasni, úgyhogy köszönöm, hogy Te igen). Ez csak egy gondolatébresztő. Egy figyelemfelhívás, hogy talán van még mit csiszolnunk az értékrendünkön. Mindannyiunknak.
De mindezt megtehetjük annak tudatában, hogy nemcsak a sérülés, hanem a gyógymód is bennünk van. Nem a gyógyszer, mert szerekkel a legritkább esetben lehet gyógyítani, hanem a mód, amivel változtathatunk az életünkön – és a körülöttünk élőkét is szebbé tehetjük.
Nem gondolom, hogy a változás utópia lenne. Főleg nem úgy, hogy igen is vannak csodálatos példái a feltétel nélküli szeretetnek, amit nap mint nap megtapasztalhatunk. Vannak, akik önzetlenül segítenek másoknak. Vannak, akik megbecsülik a szeretteiket. Vannak, akik képesek bocsánatot kérni, ismerik a „köszönöm” szó jelentését, és maguknak is meg tudnak bocsátani, ha éppen mélyre kerültek.
Valahol mindannyiunkban megvan ennek a lehetősége. Igen, van, akiben jó mélyre van eltemetve, de sokunknak csak egy picit kell kapirgálnia ahhoz, hogy megtalálja. Hogy ne csak néha kerüljön felszínre az érzelmi intelligencia, hanem tudatosan a mindennapjaink részévé váljon. Hogy ne csak okosak és szépek akarjunk lenni, hanem megtanuljuk megbecsülni egymást és önmagunkat.
Nem olyan bonyolult ez. Kezdetnek tökéletesen elég, ha útravalóul elviszel magaddal egyetlen mondatot: Figyelek rád, és figyelek magamra.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

36 gondolat ehhez az íráshoz: “Okos és szép lelki nyomorékok társadalma

  1. Angéla

    Kedves Gábor, nagyszerűen összefoglaltad a lelki nyomorúság “bűvkörét”, szembesülünk nap mint nap vele…
    VISZEM MAGAMMAL AZ ÚTRAVALÓDAT, KÖSZÖNET ÉRTE!!!👍😃

    Reply
  2. Elisabeth Téglás

    Elizabeth
    Csatlakozom Angélához, tökéletesen értem és átérzem a szöveg tartalmát és üzenetét.
    Köszönöm a megerősítést, amit igyekszem betartani, és ezen elvek szerint élni, az egybeesik Gábor álláspontjával.
    Köszönöm.

    Reply
  3. Krajcsóné Tóth Ágnes

    Gábor!
    Köszönjük a világos, érthető összefoglalót arról, hogy hová kell tartanunk, mert a világ úgy fog változni, ahogy mi változunk benne. Kemény munka, de megéri!
    További szép napot és sok-sok ilyen jó írást kívánok!
    Szeretettel gondolok Önre.

    Reply
  4. Csala István Rudolf

    🙂 Jártam már erre néhányszor. És bólogattam. Gábor, nagyon jól összefoglaltad azt, hogy mi az “egyszerű” oka annak, hogy olyan sok “savanyú uborka” jár-kel nap mint nap az utcán. Pedig ha csak egy kicsit figyelnének… nem kifelé… hanem befelé! 🙂 Mondom ezt derűs nyugalommal, mert már jó ideje gyakorlom is – és csak előnyét látom. Van még hova fejlődni (mindig van), de amióta elindultam, tudom, hogy jó darabot haladtam azon az úton, amin nem kell hátranéznem, hogy tudjam, mennyit… 🙂 Ajánlom is mindenkinek, hogy a mások által állított mércék helyett saját célokat tűzzenek ki, aminek elégedettség az eredménye!
    Köszönöm a gondolatébresztőt!

    Reply
  5. Marianna

    Megint egy csodálatos irás Gábor!
    Mindig csodálom, ahogy a gondolatsorokat megfogalmazod és leírod.
    Annyit tudok tanulni belöle!
    Kivánok mindenkinek szép napot és mindennap egy kicsi lépést elöre, ezen az uton.
    üdvözlettel
    Marianna

    Reply
  6. Ilu

    Annyit fűznék hozzá ehhez az egyébként nagyon jó íráshoz, hogy az ilyen érzelmi intelligencia hiányos embereknek nevük is van: személyiség zavar. Nagyon sok személyiség zavaros ember rohangászik köztünk, és senkire sincs ráírva. Ugyanúgy megy dolgozni, bevásárol, van hobbija (jobb esetben), és vannak haverjai. Egy értelmi fogyatékost, vagy egy elmebajost egyből ki szűrünk, de őket nem… Persze itt is sokkal árnyaltabbak a dolgok. Tehát pl hivatalosan nárcisztikus személyiségi zavarral akkor diagnosztizálnak valakit, ha 10 ná rci szem. jegyből 9-et mutat. Ha valakinek 1-2 van, azzal jól együtt lehet élni, akinek 3-4 azzal már nehéz, és akinek már 5-6 nárci szem. jegye van azzal már lehetetlen, de még sem fogják hivatalosan szem. zavarosnak diagnosztizálni. De az a legrosszabb, hogy ez nem gyógyítható… ALapvető szem. jegyek akivel NEM lehet együtt élni: 1. Nincs empátiája 2. nem képes szeretni 3. nem tud bocsánatot kérni (szívből) 4. nem látja a saját hibáit 5. nem tanul a hibáiból . Vegytiszta szem. zavar nem nagyon van, illetve olyan ember sincs aki egy konkrét szem. zavar összes jegyeit mutatja.

    Reply
  7. Andras

    A leírás jó. Egyetlen baja, hogy a lelki nyomorékok (=nárcisztikus személyiségzavarosak?) azt gondolják, hogy nem ők azok, akikről ez a cikk szól.

    Reply
    1. Moldován Márk

      Nem mindeni nárcisztikus, aki lelki sérült.

      Reply
  8. Papp Anna

    Nagyon nehéz probléma, az ilyen embert elviselni a családnak. A gyerekek állandóan ki vannak oktatva, mikor mit kellene tenniük, viselkedniük, hogy az apa meg legyen elégedve.(Persze olyan nem létezik!) A feleség nem zúgolódhat, mert az már személyes sértésnek számít. Ő megtehet bármit… mert neki joga van hozzá…ő keresi a pénzt… amit ugyan nem ad oda, csak csepegtet… de a jogokat megtartja magának. Amikor otthon van, pattanásig feszült a légkör, és ez mindenkit megvisel. Ő a család tulajdonosa, a tárgyaknak nem lehet lázadni…. Mit tehetnek?????

    Reply
    1. Imi

      Anna! Te nem egy tárgy vagy! Vállald fel ennek a felelősségét, és későbbi örömét is! Valahol meg kell húzni a személyes határvonalainkat, amit szintén nem tanítottak meg sokunknak, de megtanulható. Ez azt jelenti, hogy a környezetemmel szemben megszabom, hogy bárki csak eddig jöhet, csak x határig érvényesítheti rajtam az akaratát, és nem tovább! Ha mégis tovább jön, azt szankcionálom, még akkor is, ha én is “bukok” rajta egy kicsit – hiszen sokkal többet buknék, ha nem tartatom be a személyes határaimat. Ezt a gyakorlatban kidolgozni tudom nem egyszerű feladat, de el lehet kezdeni valahol, és kitartóan folytatni. Érdemes egy logikusan felépített “haditervet” készíteni, mint pl. 1. hogyan oldom meg, hogy legyen saját bevételem is? 2. hogyan hárítom a felém érkező kritikát ami ennek az elgáncsolására irányul (napról napra!) 3. hogyan töltöm fel az energiámat arra, hogy ezt tartósan tudjam csinálni. Aztán ezekbe a részlépésekbe belemenni, és megnézni neked mi működhet adott helyzetben.
      A legjobbakat!

      Reply
    2. Á. Kati

      Kedves Anna!
      El lehet válni. A szülőtől el lehet költözni. Sőt, el KELL válni, költözni. (Tudom, hogy ezt csak leírni egyszerű…)
      A pénzt csak csepegteti? Igen, áldozatok nélkül nem fog menni. Aki nem akar másoktól függeni, annak el kell tartania saját magát. Ez az alap.

      Reply
    3. E Kovács

      Kesves Anna!
      Bizonyára többen adtak már jó tanácsot, hogyan legyél boldog mindazok ellenére, ami otthon történik.
      Te azonban bizonyára nagyon sok mindent megpróbáltál, ami mégsem működik. Az ‘erózió’ kikezdi az idegeidet, nehéz változtatni és változni? Elhalványul a toleranciád? Az önbecsüléssel hogy állsz? Hogy fordítanád vissza a boldogtalanító folyamatot? Nagyon nehéz megoldást találni. Mi itt a jó megoldás? Van ilyen? Hogyan kivitelezhető?
      Szeretném, ha visszaírnál. Köszönöm.

      Reply
    4. Csillag Attila

      Kedves Anna! Én is éltem ilyen emberrel együtt, nekem az apám viselkedett így. Arra kellett rájöjjek, hogy nem véletlenül kerültem ilyen helyzetbe. Igaz, én gyerekként, de nem sok a különbség. Azt kell tisztáznod magadban hogy milyen vágyak vittek ebbe a kapcsolatba. Tedd fel a kérdést magadban: Miért kell ezt megtapasztalnom? Mit kell ebből tanulnom? Bármilyen választ kapsz is belülről ne vesd el és ne haragudj se magadra, se másra. Véleményem szerint ha úgy lépsz ki ebből a helyzetből hogy nem tisztáztad ezt, akkor az csak menekülés lesz. A válaszok bennünk rejlenek, csak oda kell figyelni. Tekintsd ezt sorsfeladatnak, ne sorscsapásnak! Minden jót kívánok!

      Reply
  9. Moldován Márk

    Szerintem a legtöbben nem szeretnek hallani az érzelmi intelligenciáról, mert nem az itt leírt dologgal “reklámozzák”, hanem azzal, hogy jól éehet használni az üzletben, a merketingben, ezért az emberekben rossz kép alakul ki róla.

    Reply
  10. Nováki Tamás

    Én a gyökeres változást sajnos utópiának tartom, mert a társadalmak szerkezeti átalakulása az egyik fontos előfeltétel lenne. Az empatiával rendelkező, szeretni tudó, másokat és önmagukat elfogadni képes emberek természetükből fakadóan nem fognak fellázadni a pszichopaták uralma ellen. Így továbbra is az erő, az elnyomás, a hatalomvágy és az egó fogja meghatározni az oktatási rendszereket és minden mást, ami többségében beteg emberekből álló közösségeket eredményez.
    Szerencsére az egyéni szintjén mindenkinek adott a lehetőség, hogy kimozduljon a beteg világból, és megtalálja azt a boldogságot, amit semmihez sem kell viszonyítani.

    Reply
    1. Nagy Csaba

      Tökéletes meglátás! Aki jó vezető lenne, éppen amiatt nem tud vezető lenni, amitől jó lenne. Innentől erősen kérdéses, hogy meg tud-e változni a helyzet.

      Reply
  11. Jéga Szabó Ibolya

    Jó írás, okosan, és világosan leírta a mai emberek lelki sérüléseit. Természetesen sokan vagyunk egészséges ép lelkűek is, de a koromnál fogva a tapasztalatom az, hogy egyre gyarapodik a lelki hibások száma. Sok oka van ennek, természetes az emberiség satnyulása, a lelki leépülése is, de az információ áradatban élő, rohanó világban felnövő gyermeket csak a csoda menti meg a lelki sérültségtől. Mindehhez még hozzájárul, a szülői nevelés, vagy annak hiánya. A gyermekek fele nem él teljes családban, ez is befolyásolja a lelki fejlődésüket. Igaz, ami igaz, ez a mai világ nem való gyermeknevelésre. Természetesen sok sok okos szülő felismerte mindezeket, és igyekszik kiszűrni a külső ártalmakat.

    Reply
    1. V. Miklós

      “Természetesen sokan vagyunk egészséges ép lelkűek is”
      Oh ezzel magára utalt? Egy biztos, az ego majd szétveti. 😀
      Azért nem élhet mindenki egy sötét szobába, miközben várta az apai nevelést egy öv segítségével.

      Reply
  12. Mária

    Elsőnek is tetszet az irás. Az aminek benne kellet lenni benne van. Én csak annyit szeretnék hozzá füzni én is át estem agyi stroke-n. Hála istennek csak azt tudom mondani nagyon vigyázztak rám oda fentröl. Amit háhásan köszönök. Én annyit szeretnék hozzá füzni hogy az embereknek a gondolkodás mondján kellene sokat változtatni és akkor tudatára ébredne sok mindennek.

    Reply
    1. V. Miklós

      Azt nem istennek köszönheted, hanem a saját testednek, hogy kibírta.

      Reply
  13. Bodon Maria

    Ez egy nagyszerű írás.
    Köszönet érte.

    Reply
  14. Sélley Kálmánné

    Kedves Szerző! Olvasva a fenti írását, örültem, mert nekem is hasonló gondolataim voltak, csak nem tudtam így, ilyen egyszerűen megfogalmazni. Ezért külön köszönöm! Naponta gyakorolom a “más” emberek elfogadását, A más szót jó értelemben használtam. Üdv. Erzsébet

    Reply
  15. Robi

    Kedves Gábor! Akinek vannak gyermekei, annak mi sem a természetesebb, hogy az övéi a legkedvesebbek, legszebbek. A jelzők halmozásán sose gondolkoztam. Ugyanis, nem kell, hogy igaz legyen, de mégis pont azzal lesz igaz (emberi), hogy így éled meg, szubjektíve. S amikor valami “rosszat” csinálnak, akkor is úgy érzem (és időnként el is mondom nekik) ‘Nagyon szeretlek, imádlak’, de ezt rossz volt látnom, hallanom. Ez nem való….” Senkire sem tudnám mondani, hogy a legkedvesebb, legszebb, de a gyerekeimre igen, mert a szülőtársammal a mieink. S szülőként ez így van jól. Boldogság elcsépelt szavak, ezek pillanatai az életünknek (leképeződése egy tevékenységnek, valamilyen folyamatnak, tudattalanul megélt “AHA” érzés). Jól érezni magad – ez az, ami fontos az életünkben. S, ha a szülők jól érzik magukat a bőrükben, akkor a gyermekeik boldogulása is sokkal valószínűbb az életben. (Más kérdés, hogy mi felnőttek vagyunk-e olyan értelmesek (érzelmi intelligenciában) hogy nem romboljuk, nem leszünk gátjává mások “boldogulásának”…(Attól ugyanis, ha egyesek mások “gyertyalángját” kioltani próbálják, szeretettelibbek (szándékosan nem a boldogság szót használom) nem lesznek… Kösz a gondolataid. MJR

    Reply
  16. Pintér András

    Ki az a menthetetlen autista…. Aki nem elég, hogy megír egy ilyen marék lószart, de még el is hiszi, hogy igaza van?

    Reply
  17. Szilvia

    Miért van az ha nem tárom ki a jót,nem adom át akkor nem kapom azt vissza?
    Viszont sokszór hiába való törődés fáradalom és odaadás kimutatása ellenére is viszonzatlan.
    Na és még én vagyok a nem törődöm… 🙁
    Már negatîvitást veszek észre az nagyon rosz…persze át libbenek rajta számtalanszór de másnak egyszerübb velem nekem viszont dupla annyi odaadás kitartás türelmet árasztok és fele anyit nem kapom vissza. 🙁
    Kérhetnék egy pontos választ meg oldást? Köszönöm

    Reply
  18. !%/

    …Boldog ugyanis lehetsz végtagok nélkül is (nem is egy példa van erre).. ezt azért nem gondolod komolyan..? próbálkozni lehet, de ahányszor szembesűl vele, (akármilyen erős is, mentálisan) az csak mindig győzködés, amit senki sem erősiti meg..

    Reply
  19. Csillag Attila

    Kedves Gábor!
    Nagyon jó az írás, jól látod a helyzetet.
    Úgy gondolom, hogy amit az iskolában nem tanítanak meg a gyerekeinknek (a fontos dolgokat),azt nekünk szülőknek kell! Így lehet csak egészséges társadalmat létrehozni! Régen volt egy sorrend: Isten, haza, család. Szerintem ez fordítva is működik! A családok alkotják a hazát, ezért mindenkinek a sajátját kell rendben tartani, így szolgáljuk az Istent! Ehhez az kell hogy mindenki a saját lelkét vagy érzelmeit (kinek hogy tetszik) kell harmóniába hoznia!
    Köszönöm a gondolatébresztést!
    Minden jót kívánok!

    Reply
  20. Zita

    Kedves Mindenki! Én bevállalom, sajnos előfordul hogy seggfej vagyok, bunkón viselkedek, és igen, én egy lelki sérült, lelki nyomorék vagyok. Megpróbálom a lányomat olyan értékek mentén nevelni, ami a cikkben is le van írva, de sajnos a hülyeségeim miatt nem mindig sikerül. Az összehasonlítgatást teljes mértékben mellőzöm, hál’istennek ezzel nincs gond 🙂 de például a megfelelést, az “elvárásoknak megfelelő viselkedést” sokszor, nagyon sokszor hozom előtérbe, pedig nem kéne. Tudatosan mindig elmondom a kislányomnak kicsi kora óta, szinte minden nap, hogy legyen mindig önmaga, legyen olyan, amilyen szeretne lenni, hogy bármi sikerülhet amit csak szeretne, csak hinni-bízni önmagában és tudni-akarnia kell. De a nevelésemben ezeket az elveket sokszor nem tükrözöm vissza. Mit tehetnék? Hogyan tudnék megváltozni? Nem vagyok rossz ember, de mégis annak tartom magam. Én már egy elcseszett ember vagyok, most is gombóc van a torkomban ahogy ezt írom, és könnyekkel teli a szemem, mert tudom hogy nem vagyok 100-as, de mit csináljak, hogy a kislányom életét, boldogságát, személyiségét ne rontsam el?

    Reply
  21. Éva

    Kedves Zita, folyamatosan változunk. Azzal, hogy felismerted a nevelésedben, hogy a tetted ellent mond a szavaidnad, már jó úton jársz. Írtad a tudadatos szót. Figyelj magadra tudatosan továbbra is. Szerintem jól csinálod!
    Ritka az az ember, aki felismeri, beismeri hibáját.
    Ha észreveszed hol hibáztál, ki is tudod javítani. Senki sem tökéletes. Szeresd magad.

    Reply
  22. Estevez Atya

    “Csak hát a lelki nyomorékon nincs mit megbámulni” – mert pont olyan, mint önmagunk.

    Reply
  23. Estevez Atya

    szerintem mindegyikünk ilyen, nem kell másokra mutogatnunk, mindenki hordoz valami kakit…
    sok hozzászólásban olvasom, hogy másokról beszélnek – nézzenek magukba, nézzenek rá arra akit nevelnek, akikkel kapcsolatba kerülnek.

    Reply
  24. mindegyki

    hany gyereket neveltel fel eddig Gabor? vagy csak a partvonalrol osztod az eszt mint a tobbi gyerektelen? 😀

    Reply
  25. Nagyné Eszter

    Kedves Gábor!

    Együttérzéssel olvastam az írásod, köszönöm szépen. Nyugdíjas pedagógus vagyok, valóban egyre több az okos és szép lelki nyomorék gyerek, mert már a szülők nagy többsége is az. Generációk nőnek fel úgy, – hogy nem a szülő, nem a nagyszülő, vagy éppen egy idősebb szomszéd a minta, aki odaadóan el tudna beszélgetni a gyerekkel –hanem a médiákból öntött, értéket nem adó példa lesz a gyerek számára az etalon, azt kezdi követni, később követi is a hamis való világot.
    Ma szinte pejoratív gondolatokat ébreszt sokakban, ha több generáció él együtt, mindenki a külön, sőt távol a szülőktől, nagyszülőktől életre törekszik. Nem azt mondom, hogy nem jár súrlódással, de sokkal többet ad a gyerekek lelki fejlődése szempontjából, mint sokan gondolnák.
    Az igazi életre való felkészítés elsősorban a család, a környezet feladata és másodsorban az iskoláé. Igazi nevelőkkel egyre ritkábban találkozunk, akik nemcsak diplomájukat nézve pedagógusok, és megszólításukat nézve tanítók, tanárok, hanem mély empátiával közel kerülnek minden gyerek lelkéhez. Minden gyermek lelke egy kis gyémánt, ami folyamatosan csiszolható s ez attól függ mennyire kapott értéket, mennyire tanították meg az ön és mások megbecsülésére, a gyermek és majd embertársak tiszteletére, szeretetére.
    Sokat lehetne erről írni, mert mindnyájunk előtt ott vannak a pozitív vagy éppen a negatív élmények. (Azért az a szerencse, hogy az agyunk szelektál, döntő többségében a pozitív dolgokra emlékezünk.) Csak egy példa, de gondolom, mindenkiben felébrednek gondolatok. A mai napig emlékszem általános iskolai osztályfőnököm, nyugodt, türelmes, mosolygós és mély tiszteletet kiváltó megjelenésére. Egész életemben mintaként tekintek vissza Sárikára.
    Tehát sok Sárikára, Marikanénire Imrebácsira stb. lenne szükség, helyi, országos, de mondhatom világméretben, hogy önmagukat és másokat elfogadni tudó nemzedékek nőjenek fel, s ez által nem megváltoztatják, de megváltozik, jobbra fordul a világon élők sorsa.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.