Persze, be lehet rúgni az ajtót. Sokan választják ezt az utat, megpróbálva ráerőszakolni a másik emberre az akaratukat. Jó eséllyel veled is megtették már párszor. Működött?

Talán átmenetileg igen. Talán engedtél a nyomásnak, a lelki terrornak vagy a fizikai erőszaknak, és belementél abba, amit a másik rád erőltetett. És jobb lett?

A keserű szájíz hosszan megmarad. A fájdalom is. A bizalom viszont elveszik, akár végleg. Mert aki egyszer erőszakos volt veled, annál arra számítasz, hogy bármikor újra áldozat lehetsz.

Ettől függetlenül hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha valamit kedvesen hiába próbálunk elérni, majd erőszakosan menni fog. Mert félünk. Rettenetesen félünk attól, hogy nincs más eszközünk. Hogy ha nem rúgjuk be a másik ajtaját, kint rekedünk.

Ha nem ordítozom vele, nem fog figyelni rám soha.
Ha nem kényszerítem rá, hogy változzon, egész életében ilyen marad.
Ha nem érvényesítem az akaratomat, fel kell adnom önmagamat.

Persze ezek hazugságok – vagy jó esetben is a valóság torzításai. De ez szinte senkit nem zavar. A félelem ugyanis erősebb a racionális érveknél, és sokszor erősebb a szeretetnél is. Ezért megy tönkre annyi jónak induló kapcsolat.

Amikor Lordot megmentettük a kivégzés elől, nem akart beszállni a szállítóboxba. Eleve lehetett már egy erős negatív tapasztalata, amin sikerült tovább rontani: mivel hiába kértük Őt, hogy szálljon be, az ottaniak fogták és bekényszerítették erőszakosan.

Hosszú út következett, amit pihenővel szakítottunk meg. Igen ám, de újra ugyanazzal a stresszes helyzettel találtuk szemben magunkat, mint a sintértelepen: valahogy be kéne juttatni Lordot a boxba.

Ha kedvesen nem megy most sem, legyünk mi is erőszakosak? Mi mást lehet ilyenkor tenni egy emberrel vagy egy állattal?

Ami ezután következett, valószínűleg nem hittem volna el, ha nem az orrom előtt történik. Zsófi leguggolt Lordhoz, a fülébe súgta, hogy minden rendben lesz és jó gazdit találunk neki (akkor még nem tudtuk, hogy mi leszünk azok – bár szerintem Ő már tisztában volt vele), mire a korábban hevesen ellenkező német juhászkutya magától beugrott a boxba. A leesett államat pedig valahol az inárcsi benzinkút parkolójában hagytam.

Ha nem megy lágyan, próbáld még lágyabban.

Mert akinek nem vagy fontos, annak erőszak hatására sem leszel az. Aki pedig őszintén szeret, annál bármilyen erőszaknál hatásosabbak a kedves szavak.

[“Beszélgetések a Kutyámmal” című, hamarosan megjelenő könyvemben Lord legfontosabb tanításai között ez is szerepel játékos, párbeszédes formában.]

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Furcsa lények vagyunk mi, emberek. Próbáljuk megszerezni a legjobb dolgokat,
Tovább
Lehangolt vagy. El kéne kezdened, de nincs hozzá kedved. Nincs
Tovább
Egy lábtörlő addig marad tiszta, amíg el nem kezdik arra
Tovább
Kevés olyan hely van, amitől jobban távol szeretnék maradni, mint
Tovább
Előfordult már, hogy mérhetetlenül gyengének érezted magad? Fáradtnak, elesettnek, túl
Tovább
Tanulni nem csak az idősebbektől lehet. Ha a büszkeség nem
Tovább

One Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük