Adni és kapni

Pontosan egy évvel ezelőtt valami elkezdődött. Végleg elhatároztam, hogy lépek. Valahol mélyen már régóta éreztem, hogy van értelme mindannak, ami történt, de sokáig nem tudtam, hogy mi az.

Mi értelme van huszonnyolc évesen stroke-ot kapni? Mi értelme padlóra kerülni úgy, hogy még az okára sincs magyarázat? Ezek voltak az első gondolataim a kórházi ágyon. De nem ragadtam le itt, mert tudtam, hogy akkor valóban semmi értelme nem lesz az egésznek. Eltelt két év, küzdelemmel, megismeréssel, gondolkodással – és kezdett összeállni a kép.

Megértettem, hogy aminek látszólag nincs értelme, annak nekem kell értelmet adni. Megértettem, hogy amit elveszítettem, az soha nem is volt az enyém, és megértettem azt is, hogy amit kaptam, azt nincs értelme magamnak megtartani. És elkezdődött valami – valami, amit már egy ideje terveztem, de azon a július végi napon már tudtam, hogy tervezni kevés. Tele van a világ tervekkel, ötletekkel, megvalósítatlan álmokkal, impotens jó szándékkal. Mindennek csak akkor lesz értéke, ha cselekvés követi.

Pontosan egy évvel ezelőtt megszületett a Használd fel oldal, és először osztottam meg nyilvánosan a gondolataimat. A fókuszban eleinte a stroke volt – elsőként arról írtam, hogy milyen nehézségeket és lehetőségeket hozott a stroke, majd írtam a belső motiváció fontosságáról, a felépülés módszereiről, és a saját tapasztalataim mellett elkezdtem rendszeresen megosztani olyan emberek történeteit is, akik életükkel és eredményeikkel bizonyítják, hogy a lehetetlen szónak nincs helye senki szótárában.

Mindig szerettem másoknak segíteni, de korábban nem gondoltam arra, hogy ezt szélesebb körben tegyem. A harcművészet és a sport megtanított arra, hogyan érjem el a céljaimat, és idővel a saját belső motivációmat elkezdtem arra is használni, hogy másoknak is segítsek folyamatosan fejlődni, jobbá válni sportolóként és emberként egyaránt. A saját szűk környezetemre koncentráltam – azokra, akikkel közvetlenül kapcsolatban vagyok. És talán leéltem volna így az életemet, ha 2011-ben azon a márciusi délutánon nem történik a stroke.

Egy évvel ezelőtt már éreztem, hogy a saját küzdelmemen túl vagyok, és fejembe vettem, hogy más stroke túlélőknek is segíteni fogok, hogy nekik is sikerüljön. Ezért döntöttem úgy, hogy írok a saját tapasztalataimról, és ezáltal minél több olyan emberrel kapcsolatba kerülök, akiknek segítségre van szüksége a felépülésben.

Időközben azonban rájöttem, hogy többre vágyom. A stroke nem egy izolált probléma, amivel külön kell foglalkozni. És bár továbbra is fontos célom, hogy segítsek másoknak megelőzni, vagy ha az már késő, akkor felépülni belőle, ez azonban nekem nem elég. Szeretném minél több emberrel megosztani azt, amit megtanultam az életről, és szeretnék minél több embertől tanulni valami újat, amit majd szintén tovább adhatok. Mert csak így van értelme. Amit megtartasz magadnak, az nagyon hamar értéktelenné válik.

Adni jöttem. Azért kezdtem el írni a saját tapasztalataimról, életszemléletemről, nehézségeimről, kudarcaimról és győzelmeimről, hogy segítsek másoknak. Betegeknek és egészségeseknek, munkájukat utáló átlagembereknek, lefogyni vágyóknak, családi konfliktus miatt szenvedőknek, céljukban vagy önmagukban elbizonytalanodóknak – mindenkinek, akiben akár egy kicsi szikrát is tud gerjeszteni az, amit itt olvas. Ha már egyetlen embernek segítünk jobbá tenni az életét, azzal a világot is egy picit jobbá tesszük. És éppen ez a cél.

Azt mondják, jobb adni, mint kapni. De azon túl, hogy egy újabb közhellyel dobálózhatunk, elgondolkodtál már azon, hogy ez igaz-e, és ha igen, miért? Miért is jobb adni, mit kapni? A válasz egyszerű: azért, mert ha kapsz, akkor a vagyonod nő, vagy a büszkeséged. Ha viszont adsz, azáltal az értéked növekszik. Hosszú távon pedig ez fog számítani.

Kapni jó, de adni még jobb. Én pedig adni jöttem, nem kapni. Mégis nagyon sokat kaptam Tőletek, akik olvastok. Az elmúlt egy évben rengeteg tapasztalatot szereztem, új ismereteket gyűjtöttem, törekedtem a folyamatos fejlődésre, de ami a legfontosabb: értékes emberekkel ismerkedtem meg, és sok már meglévő kapcsolatom is tartalmasabbá vált. Több mint száz írás született meg ez idő alatt, számos pozitív visszajelzés érkezett ismerősöktől és ismeretlenektől, akiknek épp arra a kis segítségre volt szükségük életük továbblendítéséhez, amit itt megkaptak.

Volt, aki idetévedt, majd ment tovább, hogy élje az amúgy is sűrű életét. Sokan visszatértek újra és újra, és szép lassan növekszik a rendszeres olvasók száma. Egyre többen iratkoznak fel a heti kétszeri e-mail értesítőre, hogy ne maradjanak le az új írásokról, és egyre többen vannak azok is, akik a Használd fel facebook oldalán gyűjtik be a napi inspirációt. Kaptam olyan nagyon kedves visszajelzést is, hogy milyen kár, hogy sokkal kevesebben olvassák ezt és az ehhez hasonló oldalakat, mint a népszerű internetes szemetet, amiből egyre több van. Én viszont nem sietek. És nem is mindenkinek írok. Csak azoknak, akik nyitottak, akik fejlődni akarnak, akik tenni akarnak valamit önmagukért és a környezetükért. Nem keresem a népszerű témát, nem akarok instant boldogság illúziót kelteni senkiben, nem akarom elhitetni, hogy minden jó, és azt sem, hogy minden rossz úgy, ahogy van. Aki nem szeret gondolkodni, és aki nem mer önmagába nézni, az nem fog itt maradni. És én nem is akarom marasztalni. Ha ezzel tömegeket taszítok el, azt örömmel teszem. Mert így csak azok maradnak, akik hisznek abban, amiben én – hogy a saját életünkért mi magunk vagyunk a felelősek, és hogy minden változás önmagunkban kezdődik.

Abban is hiszek, hogy aki itt marad, az előbb-utóbb maga is cselekvővé válik. Egyre többet tesz azért, hogy kiegyensúlyozott élete legyen, és azért is, hogy értéket teremtsen a saját környezete számára. Aki kapott, az elkezd adni. Igen, így lassabb a folyamat. De tartósabb.

A gondolatmenet és az elmúlt egy évre való visszatekintés zárásaként megosztok Veletek egy rövid filmet, amit egy kedves barátom, Dóri ajánlott a figyelmembe. Most, vagy később szánjatok rá 15 percet, mindenképpen megéri. Azért fontos számomra ez a kis film, mert pont az „adni és kapni” egyensúlyáról szól, ami ezt az írást is ihlette. Amid van, oszd meg, és sokkal többet kapsz vissza, mint gondolnád. Dóritól kaptam annak idején az első aktív közreműködést abban, amit szeretnék elérni, és azóta egyre többen támogattok ezen az úton.

És hogy mi is ez az út, mit képvisel a Használd fel oldal? Megoszthatnám Veletek a számos kedves visszajelzést, amit kaptam, azonban Dóri fogalmazta meg ezt az egyik legjobban: „a frissesség, a nyugalom és a remény forrása az olvasóknak”.

És én még hozzáteszem, hogy ha az oldal célját egy szóban szeretném megfogalmazni, akkor az ez: változás. Azt szeretném, hogy aki innen kilépve feláll a számítógéptől és folytatja az életét, az egy kicsit megváltozzon, kicsit többé váljon, mint mielőtt belépett ide.

Köszönöm, Dóri! És köszönöm mindannyiótoknak, hogy olvastok, támogattok, és felhasználjátok mindazt, amit egymásnak meg tudunk tanítani.

Végül az elmúlt év több mint száz írásából néhány számomra fontos, a teljesség igénye nélkül:

Egy történet, amit Nektek írtam Karácsonyra:

Társadalmi kényszerekről, sorból kilógásról:

Félelmekről, fájdalmakról, cselekvésről:

Motivációról, céljaink eléréséről:

Arról, hogy hogyan érdemes élni az életünket:

Arról, hogy mit kezdjünk a múlttal, és mi értelme van a jelennek:

Boldogságról, emberi kapcsolatainkról:

Stroke-ról, betegségekből való felépülésről:

Interjú két remek emberrel – akik maguk is stroke túlélők:

Inspiráló történetek a Mindennapi Motiváció videó sorozatból: